Nem kaptak bért, demonstrálnak a szörpüzem dolgozói

Demonstrációt kezdtek hétfőn hajnalban Pölöskén a szörpüzem egykori dolgozói közel hat hónapi elmaradt bérükért; a 30-40 ember a felszámolás alatt lévő cég telephelye előtt gyülekezett – tapasztalta a helyszínen a távirati iroda tudósítója.

MNO
2009. 11. 23. 6:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A július óta felszámolás alatt lévő Bognár Szörp Kft.-ben több mint 150 ember dolgozott, őket csoportos létszámleépítés keretében küldték el. Hajnali 5 órakor kezdtek gyülekezni a volt munkatársak, 6 óráig 30-40 ember érkezett meg volt munkahelyük elé. A telephelyet jelenleg bérlő – és a korábbi dolgozók közül közel 40 embert foglalkoztató – Janicsek Kft. ügyvezetője, Janicsek Béla a helyszínen azt mondta a demonstrálóknak, hogy tudomása szerint több büntetőfeljelentés, valamint a volt cégtulajdonos és a felszámoló közötti viták miatt nem jutottak még hozzá elmaradt bérükhöz.

A bérlő információja szerint Bognár Kálmán, a Bognár Szörp Kft. tulajdonos-ügyvezetője nem adta át a felszámoló Marosholding Kft.-nek cége könyvelését, emiatt a felszámoló nem tudja lehívni a bérgarancia alapból a dolgozók elmaradt juttatásának összegét. Janicsek Béla az MTI kérdésére azt mondta: ezeket az iratokat részben itt, részben a volt tulajdonosnál őrizték, és szeptemberben egy rendőrségi házkutatás keretében foglalták le.

A jelenlévők elmondták: többségük az elbocsátása óta nem talált munkát, jelentős tartozásaik vannak, amiket nem tudnak kifizetni, hiszen nem kapták meg elmaradt bérüket. Úgy tudják, a számukra összesen több mint 200 millió forint jár, ez a januártól júliusig terjedő időszakra szóló elmaradt bér. Az üzem bérlőjének azonban többen is arról beszéltek a telep előtt összegyűlt csoportból, hogy az ő tudomásuk szerint nem a volt tulajdonos, hanem a felszámoló akadályozza, hogy hozzájussanak az elmaradt bérükhöz.

Szabó Tibor, a felszámoló Marosholding ügyvezetője október 6-án szintén azt közölte az MTI-vel, hogy Bognár Kálmán nem adta át az iratokat, nem készült el a zárómérleg, ezért nem lehet lehívni a bérgarancia alapból a szükséges pénzt. Elmondta azt is, hogy megítélése szerint a cég vagyona nem is fedezi a 2,5 milliárd forint körüli hiteltartozást.

Bognár Kálmán ezzel szemben október 14-én arról beszélt az MTI-nek, hogy a Marosholdingot május 15-én végelszámolással bízta meg, ezért az azóta felszámolónak is kijelölt társaságnak magának kellene elkészítenie a zárómérleget. Kifejtette azt is, hogy a birtokába került bizonyítékok alapján büntetőeljárást kezdeményezett a Marosholding ellen, mert szerinte törvénytelenül indult és folyik cége felszámolása. Meglátása szerint a felszámoló valójában cége vagyonának megszerzésében és kijátszásában, nem pedig megőrzésében érdekelt.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.