Alkalmassá kell tenni ugyanis a szűkös irodákat a december 1-jén avatandó rendőrőrs számára a településen, ahol november 15-én, a Jobbik lakossági fórumának másnapján összetűzésbe kerültek helyi lakosok és a magukat a – bíróság által jogerősen feloszlatott – Magyar Gárda tagjainak valló emberek.
Nagy Imre polgármester az Észak-Magyarországnak úgy fogalmazott: bizonyos abban, hogy a rendészeti miniszter ígérete szerint a megadott időben megnyílik Sajóbábonyban a rendőrőrs. Az átalakítási munkálatokat Sajóbábony finanszírozza, mindez 3 millió forintjába kerül a településnek, de vállalják a pluszkiadást.
Összesen 12 rendőr dolgozik majd az őrsön. Az önkormányzat magára vállalta a közműdíjak fizetését is. A speciális berendezéseket és eszközöket a rendőrség építi majd be. Az őrs tevékenységének megkezdése után az egyenruhások munkáját segíti majd 12 településőr, akiket közcélú munkásként foglalkoztatnak. A polgárőrök pedig további 20-30 járőrözésbe bevonható embert jelentenek – olvasható a napilapban.
(Észak-Magyarország, MTI)
Sajóbábonynak 3 millió forintjába kerül a rendőrőrs
Lapértesülés szerint gőzerővel dolgoznak a Borsod megyei Sajóbábony körzeti irodájának átalakításán, amely rendőrőrs lesz.• Eső után köpönyeg? – Rendőrőrs lesz Sajóbábonyban• „Sajóbábony a szocialista kormányzás szimbóluma” + Képriport • Sajóbábony: újabb hét ember került előzetes letartóztatásba • Cigányok és gárdisták néznek farkasszemet + Videó
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!