Verók István (MSZP) polgármester az ülés megkezdésekor felszólította a képviselőt, hogy vagy változtasson az öltözetén, vagy hagyja el a termet, de ezt Gyenge Zsolt megtagadta. A polgármester ekkor felfüggesztette az ülést és azonnal értesítette a kerületi kapitányságot. A képviselőt a kiérkező rendőrök vezették el a polgármesteri hivatal épületéből, majd a testület egyórás szünetet követően folytatta munkáját.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtök délután közleményben tudatta: a helyszínre érkező járőrök megállapították, az önkormányzati képviselő jogszabálysértést követett el azzal, hogy a bíróság által feloszlatott szervezet egyenruháját viseli. Az intézkedő rendőrök kérdésére a képviselő közölte, hogy a rajta lévő mellény a betiltott Magyar Gárda hivatalos egyenruházatához tartozik – olvasható a közleményben.
A csütörtöktől hatályba lépett kormányrendelet szerint 50 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható az, aki a bíróság által feloszlatott szervezet működésében részt vesz, illetve aki az adott szervezet formaruháját vagy arra hasonlító öltözetet nyilvános rendezvényen visel.
(MTI)

Orbán Viktor: A devizahitelesek katasztrófáját a baloldal hozta Magyarország nyakára