Véget ért a Horthy-emlékmenet, nyolc embert előállítottak

Rendbontás nélkül ért véget a Jobbik Magyarországért Mozgalom Horthy Miklós budapesti bevonulásának 90. évfordulójára szervezett vonulása vasárnap a főváros XI. kerületében; a rendőrség ugyanakkor nem engedte, hogy a feloszlatott Magyar Gárda tagjai alakzatba rendeződve kövessék a Jobbik menetét. A rendőrség nyolc embert állított elő a rendezvényről. • Horthy-emlékmenet: 500 személyt vett körbe a rendőrség

MNO
2009. 11. 22. 17:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom vasárnap délutánra jelentett be fehér lovas vonulást a XI. kerületbe Horthy Miklós budapesti bevonulásának 90. évfordulójára. A menet a Kosztolányi Dezső téren gyülekezett. A rendőrség felhívta a főszervező figyelmét, hogy a Magyar Gárdát a bíróság jogerősen feloszlatta, így a rendőrség intézkedni fog, ha azt tapasztalják, hogy „a feloszlatott szervezet egyenruhájában, alakzatban, vezényszavakra együtt mozognak”.

A Jobbik főszervezője arról tájékoztatta a rendőröket, hogy nem fognak a menetben gárdaegyenruhában, alakzatban vonulni, csak civilek csatlakoznak a menethez, illetve a formaruhát viselők pedig csak magánemberként vesznek részt a rendezvényen. Délután három óra körül indult el a Kosztolányi Dezső térről a Szent Gellért tér felé a menet, amelynek élén egy fehér lovat vezettek, mögötte pedig hagyományőrző huszárok lovagoltak. A rendezvényen megjelent a nyíregyházi Nemzeti Őrsereg egy szakasza is, egyenruhában.

A menet indulásakor a feloszlatott Magyar Gárda tagjai alakzatba rendeződtek, s a vezényszavak elhangzását követően a Jobbik menete után indultak. A rendőrök azonban ekkor sorfalba rendeződve megállították a gárda menetét, felszólították az embereket a helyszín elhagyására, majd igazoltatni kezdték őket és nyolc embert előállítottak.

Mialatt várakoztak, a rendőri sorfallal körbezárt gárdisták a székely és a magyar himnuszt, valamint a Horthy-korszak indulóit énekelték. Az MTI tudósítója úgy látta, hogy a gárdisták a Kosztolányi tér felé próbálták meg elhagyni a lezárt területet, de csak igazoltatásuk után mehettek tovább. A rendőrség tájékoztatása szerint a Jobbik Magyarországért Mozgalom rendezvényén a Szent Gellért téren nem történt rendkívüli esemény.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.