„A szocialista kormányok az ország hitelességét is eljátszották”

A Fidelitas Brüsszelben ülésező elnöksége üdvözli, hogy többévnyi tárgyalássorozat után ezen a héten életbe lépett a lisszaboni szerződés. A Fidelitas országos elnöksége jelentős fejleménynek tekinti, hogy az új alapdokumentum fontos emberi jogi rendelkezéseket tartalmaz, és egyben megerősíti a nemzeti parlamentek szerepét is.

MNO
2009. 12. 03. 15:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz ifjúsági szervezete kihelyezett brüsszeli elnökségi ülésén értékelte a magyar uniós tagság elmúlt öt évét. Meggyőződésük szerint a kormányzati cselekvésképtelenség maga alá gyűrte az uniós érdekérvényesítést is. Magyarország éllovasból sereghajtóvá vált az EU-ban, az euró bevezetésének lehetősége pedig a távoli jövőbe vész – áll a Fidelitas országos elnökségének csütörtöki közleményében.

Cselekvésképtelenségét súlyosbítja, hogy a Gyurcsány–Bajnai-kabinet az ország hitelességét is eljátszotta. A költségvetési adatokkal való trükközések, az alternatív gázvezetékekkel kapcsolatos ellentmondó nyilatkozatok vagy az uniós pénzekkel kapcsolatos visszaélések végletesen erodálták az ország nemzetközi szavahihetőségét.

A kormányzati hiteltelenségnek nagy ára van. Ennek is köszönhető, hogy az Európai Unió nem figyelt fel a kormány szavára a magyar kisebbségeket hátrányosan érintő szlovák nyelvtörvény ügyében. De ennek köszönhető az is, hogy Kovács László 2004-es vesszőfutását követően Magyarország másodjára is csekély súlyú biztosi posztot kap az Európai Bizottságban – vélik.

A Fidelitas országos elnöksége szerint a tavaszi választásokat követően olyan kormányra van szüksége az országnak, amely helyreállítja hazánk nemzetközi megítélését. Mint írják, olyanra, amely él az Európai Unió adta lehetőségekkel, és nem csupán igazodási pontként tekint Brüsszelre. Szeretnék, ha az uniós csatlakozás Magyarország számára is egyértelmű sikertörténetté válna.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.