Még mindig kritikus az állapota annak a nagykanizsai pedagógusnak, akit az új típusú influenza szövődményei miatt 20 napja kezelnek lélegeztetőgépre kapcsolva a város kórházában; az intézményben még két, hasonlóan súlyos állapotú beteg fekszik – közölte az MTI érdeklődésére szerdán a kórház intenzív osztályának főorvosa. Brünner Szilveszter azt mondta: az 53 éves tanárnő állapota nem javult. A hosszan tartó kezelés miatt, a további szövődmények megelőzése érdekében nagyon erős antibiotikumos terápiát alkalmaznak.
Székely Tamás elmondta, hogy ez a szám 6 százalékos növekedést jelent a két héttel ezelőtti adatokhoz képest. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a megbetegedések számának elmúlt hetekben tapasztalt meredek emelkedése megtört, és csökkent a közép-magyarországi régióban megbetegedett emberek száma is. A járvány kezdete óta ebben a régióban lettek a legtöbben betegek. A miniszter közölte, hogy mostanáig 25 olyan haláleset történt Magyarországon, ami összefüggésbe hozható az új típusú influenzával, s eddig a lakosság 22-23 százaléka kapta meg a vírus elleni védőoltást.
(MTI)