Elbúcsúzott Sólyomtól a posztjáról lemondott Draskovics

Sólyom László köztársasági elnök hétfőn a Sándor-palotában búcsúlátogatáson fogadta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti minisztert – közölte az álllamfő hivatala az MTI-vel. • Draskovics: Nincs összeesküvés, háttértörténet, konfliktus• Draskovics lemondott + Képriport

MNO
2009. 12. 07. 11:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium múlt hét szerdán tudatta az MTI-vel, hogy Draskovics Tibor még az idén távozik a kormányból. A tárcavezető lemondását Bajnai Gordon miniszterelnök elfogadta. Draskovics Tibor újságíróknak azt mondta: saját döntése volt a távozás. Draskovics Tibor – a tárca akkori közleménye szerint – azzal indokolta döntését, hogy „az általa vállalt jogalkotási és más feladatok túlnyomó részét munkatársaival együtt sikerrel elvégezték, a következő időszak pedig sokkal inkább a pártpolitikáról, mint a szakmai munkáról szól majd”.

Draskovics Tibor 2008. február 19-től látta el az igazságügyi és rendészeti miniszteri posztot, 2009. április 16-án Bajnai Gordon miniszterelnök megerősítette hivatalában. A 2006-os választások óta összesen három miniszter váltotta egymást az igazságügyi tárca élén: Petrétei József, Takács Albert és Draskovics Tibor.

Az MTI információja szerint pártpolitikus vagy rendvédelmi vezető lehet Draskovics Tibor utódja az igazságügyi tárca élén. Az MTI úgy tudja, hogy Bajnai Gordon – ahogy korábban több személyi döntés előtt is – egyeztetni fog az MSZP vezetésével. A házbizottság múlt hét csütörtöki ülése után Altorjai Anita, a parlament sajtófőnöke az MTI-nek azt mondta: az Országgyűlés idei utolsó ülésnapján, december 14-én leteheti esküjét az új igazságügyi miniszter.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.