Fideszes kezdeményezés a regionális stúdiók megmentéséért

Az önkormányzatok összefogását kezdeményezi Nógrádi Zoltán mórahalmi polgármester, fideszes országgyűlési képviselő a Magyar Televízió (MTV) regionális stúdióinak megmentése érdekében.

MNO
2009. 12. 03. 13:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikus csütörtöki, szegedi sajtótájékoztatóján azt kérte a dél-alföldi önkormányzatoktól, támogassák anyagilag az MTV szegedi regionális stúdióját, hogy „kihúzhassák” az új országgyűlés megalakulásáig. Nógrádi Zoltán szerint a regionális stúdióknak néhány hónapig kell kitartaniuk, mert az új kormány egyik első feladata kell, hogy legyen az MTV helyzetének rendezése.

A polgármester azt javasolta, a települések lélekszámarányosan járuljanak hozzá a helyi nyilvánosság fontos fórumának megmentéséhez, és a hatezer lakosú Mórahalom önkormányzata nevében fel is ajánlott 500 ezer forintot erre a célra. A honatya emlékeztetett rá, az önkormányzatok – pártállástól független – összefogása korábban már sikerre vezetett, hasonló felajánlások tették lehetővé a szentesi légimentőbázis létrehozását. Az MTV szerdán jelentette be, hogy a költségvetési céltámogatás megvonása miatt felszámolják a regionális stúdiókat, és a cég 1650 dolgozója közül várhatóan 160-tól megválnak.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.