„Folytatódik a kormány bosszúhadjárata” + Videó

A Fidesz szerint a közösségi közlekedés jegyárainak emelésével és vasútvonalak bezárásával folytatódik a kormány bosszúhadjárata az emberek, jelen esetben a vidékiek ellen. A MÁV-Start és a Volán-társaságok bérletei átlagosan 10, a jegyárak pedig átlagosan 15 százalékkal emelkedhetnek 2010. február elsejétől – közölte a Közlekedési és Hírközlési Minisztérium (KHEM) szerdán.

MNO
2009. 12. 09. 11:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján ezt azzal összefüggésben mondta, hogy a Népszava szerdai számában azt írta: tízmilliárd forint pluszbevételt vár jövőre a kormányzat a közösségi közlekedés januártól érvényes, az inflációt meghaladó tarifaváltozásaitól, amelyeket a napokban jelent be Hónig Péter közlekedési miniszter. A fideszes politikus úgy vélekedett, ha az MSZP-nek lehetősége lenne, akkor 2010-ben megszüntetné, vagy legalábbis csökkentené a jelenleg meglévő utazási kedvezmények rendszerét.



Infláció fölötti drágulás

A MÁV-Start és a Volán-társaságok által kiadott bérletek árai átlagosan 10, a jegyárak pedig átlagosan 15 százalékkal emelkedhetnek 2010. február elsejétől – közölte a Közlekedési és Hírközlési Minisztérium (KHEM) szerdán. A tárca közlése szerint a tarifarendelet januári módosítása felhatalmazást ad majd a térítésmentesen utazók esetében a regisztrációs jegyek bevezetésére is. A tervek szerint a technikai feltételek megteremtésétől függően legkésőbb 2010. február végéig minden szolgáltató bevezeti az új jegytípust.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.