A fővárosiak bizalmának visszaszerzését célzó szocialista kampányt csütörtökön nyitotta meg a Gellért téren a kormánypárt több prominense. Fónagy mindezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: az elmúlt húsz év összes megválaszolatlan kérdésére, összes elmaradt cselekvésére, összes feltárt és feltárandó mulasztására, esetenként bűnére egy kéthetes utcai reklámkampánnyal választ adni vagy ezt a húsz évet feledtetni lehetetlen vállalkozás, és a magyar közvélemény teljes lebecsülését jelenti.
Mint a Fidesz fővárosi frakcióvezető-helyettese a politikus úgy vélekedett: sem a parlamentben, sem a fővárosban nem lehet szó nélkül hagyni, hogy az MSZP–SZDSZ országgyűlési és budapesti koalíciója „egy ilyen olcsó komédiával” akarja elintézni, hogy a csőd szélére sodorta az országot és a fővárost.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.