Gyurcsány bekerült az első ötbe a szocialisták listáján

Az MSZP országos listájának első öt helyére javasolja az elnökség Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltet, Lendvai Ildikó pártelnököt, Kovács László volt uniós biztost, Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfőt és Szili Katalin nemrég leköszönt házelnököt – tudta meg az MTI pénteken. Az első húsz helyről egy szavazással dönthet a választmány szombaton. • „Kiemelkedő teljesítményű” baloldaliak az MSZP listáján?

MNO
2009. 12. 04. 11:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pénteken délelőtt ülésezik a szocialisták országos választási bizottsága, tanácskoznak a megyei elnökök, és e folyamat elején, illetve végén is összeül az országos elnökség. Az MTI úgy tudja, Lendvai Ildikó pártelnök délelőtt azt mondta: a lista elejét illetően kizárólag egyetlen sorszámnak van szimbolikus üzenete, az első számú helynek, amely Mesterházy Attiláé. Ez azt fejezi ki, hogy a párt minden meghatározó személyisége, tagozata és platformja egy emberként áll be a jelölt mögé.

Azt kérte a szocialistáktól, mindenki tartózkodjon a számmisztikától és ne tulajdonítson jelentőséget annak, hogy Mesterházyt követően ki hányadik helyen van a listán. Véleménye szerint jelentősége – a választók felé megfogalmazott üzenete – annak van, hogy ki van benne az első húszban, az elnökség ezért azt javasolja a választmánynak, hogy erről egy tömbben szavazzanak – értesült az MTI.

Az alapszabályból következően ugyanis a lista első tíz helye lényegében automatikusan feltöltődik, és a párt meghatározó politikusai közül emiatt többen is a második tíz helyre kerülhetnek. Az MTI információi szerint a lista tervezetében – amelyet Lendvai Ildikó pártelnök, Szekeres Imre elnökhelyettes és Kiss Péter alelnök készített – nem szerepelt az első ötben Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, akit végül mégis előrébb soroltak.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.