Hiába a végveszély, a kórházak csak jövőre kapnak pénzt

A plusz hatmilliárd forintot a kórházak jövő év januárban kapják meg – mondta az egészségügyi miniszter kedden Budapesten újságíróknak.

MNO
2009. 12. 08. 14:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Székely Tamás kérdésre válaszolva közölte: „Mivel ez az összeg a jövő évi költségvetésben szerepel, ezért nyilvánvalóan ez a pénz csak január 1-je után érkezhet meg az intézményekhez”. Hozzátette: az összeget az egészségbiztosító decemberben átutalja, de a pénz csak január 1-jével válik hozzáférhetővé. Kiemelte: az intézmények és a kormány között októberben – a kórházak pluszfinanszírozásáról – létrejött megegyezés is azt tartalmazza, hogy a jövő évi büdzsé terhére történik a kifizetés.

Székely Tamás azt mondta, az egészségügyi kormányzat tartja magát az akkor létrejött egyezséghez. Megjegyezte, „a kórházi szövetségek képviselőivel közösen megszövegezett megállapodás is úgy szól, hogy a jövő évi költségvetés terhére tudják ezt a pénzt kifizetni”. Decemberi utalással januárban érkezik meg a 6 milliárd forint – tette hozzá.

Ősszel a kórházi vezetők egyeztetést kezdeményeztek az egészségügyi miniszterrel, mert veszélyben látták az intézmények finanszírozását. A többfordulós megbeszéléssorozat végén arra a megállapodásra jutottak, hogy októberben 4,5 milliárd forintot, majd decemberben további 6 milliárd forintot folyósítanak a kórházaknak és szakrendelőknek, továbbá jövő év elején plusz egyhavi finanszírozásban részesülnek az intézmények. A megállapodás szerint a 4,5 milliárdot az idei költségvetés, míg a 6 milliárd forintot a jövő évi költségvetés terhére kapják meg az intézmények.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.