Kovács, Gyurcsány és Lamperth is helyet kap az MSZP-listán

Az MSZP országos választási bizottsága és elnöksége pénteken tárgyal a párt országos listájáról, amit aztán szombaton a választmány is megvitat. Az MTI úgy tudja, a listát Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt vezeti majd.

MNO
2009. 12. 03. 18:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP választmánya által júniusban elfogadott – az országgyűlési képviselők kiválasztásának elveiről és rendjéről szóló – határozat szerint az országos lista biztos mandátumszerző helyeire olyan jelölteknek kell kerülniük, akik képviselővé válása a „párt alapvető érdeke”. Ebbe a körbe tartozhatnak az elnökség tagjai, a választmány és a frakció tisztségviselői, a pénztárnok, az Országos Etikai és Egyeztető Bizottság elnöke, a Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság elnöke, a megyei elnökök, az MSZP szóvivője, valamint a törvényhozásban kiemelkedő szerepet játszó személyek, a politikai szövetséges szervezetek közismert személyiségei, illetve a szocialista képviselőcsoport „szakmai összetétele és működése szempontjából kívánatos” személyiségek.

Várható mandátumszerző helyre olyan jelölteket kell továbbá állítani, akik az elmúlt években a párt ügyvivőiként, platformjainak és tagozatainak vezető személyiségeiként, a párt társult ifjúsági szervezetében, a Societasban, az önkormányzatokban és a közélet más területein bizonyítottak, illetve olyan közismert, köztiszteletben álló személyiségek, akik képesek megszólítani a társadalmat.

Az MSZP vezetése korábban úgy döntött, hogy az országos listáról szóló vitát nem nyitja meg a 2010-es költségvetés parlamenti elfogadásáig; ez hétfőn megtörtént. Mesterházy Attila – akit az elnökség és a választmány közösen egyhangúlag miniszterelnök-jelöltnek javasolt – várhatóan érdemben bele szeretne szólni a lista alakításába.

A Nol.hu csütörtöki értesülése szerint a listán a második lesz Lendvai Ildikó pártelnök, őt Kovács László leköszönő uniós biztos követi. Az első tízbe kerül Szili Katalin, Szekeres Imre, Kiss Péter, Lamperth Mónika, Gyurcsány Ferenc, Ujhelyi István és Botka László.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.