MSZP-s városatya is panaszkodik: Vas a tönk szélén

Lapértesülés szerint a napokban elfogadott, jövő évi költségvetési törvény számos polgármester szerint nem sok jóval kecsegtet az önkormányzatok számára, szinte mindegyik helyhatóság rekordhiánnyal számol és lázasan igyekszik takarékoskodni.

MNO
2009. 12. 04. 8:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Vas Népe által készített összeállításból kiderül, hogy Szombathely 653 millió forinttal kap majd kevesebbet, mint az idén. Németh Kálmán (SZDSZ) alpolgármester közlése szerint tovább súlyosbítja a helyzetüket, hogy a helyi gazdaság teljesítményének visszaesése miatt az iparűzési adó 600 millió forinttal lesz kevesebb. Iskolabezárásokra, számottevő pedagóguselbocsátásokra nem készülnek, elsősorban az intézmények dologi kiadásainak további lefaragásával próbálnak takarékoskodni. Huber István (Fidesz), Kőszeg polgármestere szerint az állam magára hagyta az önkormányzatokat. Elmondta, hogy Kőszegen az idei évhez képest 110 millió forinttal kevesebbet kapnak a kötelezően ellátandó feladatokra, s az önkormányzatnak a szűkre szabott büdzsé miatt sok népszerűtlen döntést meg kell majd hoznia.

A celldömölki önkormányzatnak Fehér László (MSZP) polgármester tájékoztatása szerint a parlamenti döntés következtében 100 millió forinttal kevesebből kell jövőre gazdálkodnia. Helyzetüket bonyolítja, hogy három nagy uniós projekt is zajlik a városban, amihez a szükséges önerőt az önkormányzatnak elő kell teremtenie.

Németh Zsolt, Vasvár polgármestere (Fidesz) elmondta, hogy az ideihez képest 18 millió forinttal kapnak kevesebbet jövőre, így mintegy 30 millió forinttal romlik a pozíciójuk, összességében több mint 90 millió forintos hiánnyal számolnak. Vasvár intézményeinek kiadásai az idén is a négy évvel ezelőtti szinten voltak, a szigorú takarékosságnak köszönhetően az idei évről nem gördítenek tovább hiányt. A polgármester közlése szerint a jövő év a nehézségek ellenére is a fejlesztések esztendeje lesz, hiszen 800 millió forintnyi beruházást valósítanak meg.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.