Nem áll le az új vírus, lélegeztetőgépen két csecsemő

Öt gyermeket, köztük két csecsemőt kezelnek a szegedi gyermekklinikán H1N1-fertőzés miatt; a legkisebbek lélegeztetőgépen vannak – írta csütörtöki számában a megyei napilap. • Ilyen nagy a baj? – Milliók kapják ingyen az oltást • Kökény: Nem indokolt az oltási rendszer megváltoztatása

MNO
2009. 12. 03. 8:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Délmagyarországnak Túri Sándor, a Szegedi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának vezetője, a Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium elnöke úgy nyilatkozott: az egy évnél idősebb gyermekeket be kell oltani. A professzor elmondta, hogy az eddigi tapasztalatok szerint a kismamák, az egy év alattiak, illetve a 10-24 éves gyermekek, fiatal felnőttek a legveszélyeztetettebbek, mivel ők biztos tagjai valamilyen közösségnek. Az egészen kicsik védelmét a környezet oltása biztosíthatja.

A kistérségi tiszti főorvos, Kovács Ferenc a lapot úgy tájékoztatta, Szegeden az általános iskolások 32 százaléka, 4786 diák kérte eddig az oltást és 75 százalékuk már meg is kapta. Az óvodásoknál azonban csupán 13 százalék, 1114 gyermek kért oltást. A középiskolások harmada igényelte a vakcinát, melyből nincs hiány sem a gyógyszertárakban, sem az oltópontokon.

(MTI/Délmagyarország)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.