
origo.hu
Így alázzák meg segítőiket a Tisza központjában – mutatjuk a botrányos szavakat
Amennyiben az ítélőtábla helyt ad a főügyészség indítványának, elölről kell kezdeni a Kulcsár és társai ellen indított, évek óta folyó büntetőeljárást – számolt be lapunk szerdai száma. Nagy Gábor, a volt bróker új védője ugyanis közölte, a nem jogerős ítéletet teljes egészében hatályon kívül helyezné a másodfokon eljáró vádhatóság. Indoklásuk szerint Kulcsár vonatkozásában nem is állnak fenn a sikkasztás törvényi tényállási elemei.
Nagy Gábor ügyvéd hozzátette: a birtokába került több mint félszáz oldalas ügyészségi indítvány szerint az elsőfokú ítéletben rögzített tényállás oly mértékben felderítetlen, hogy az a másodfokú eljárásban már nem korrigálható, ezért a Fővárosi Bíróság egy másik tanácsának kell a bizonyítást újra teljes körűen lefolytatnia Kulcsár és társai ügyében, kivéve egyetlen, a vádbeli cselekményekben nem túl jelentős szerepet játszó vádlottat.
A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség úgy véli: az elsőrendű vádlott esetében a sikkasztás minősítése is súlyosan aggályos, miután e bűncselekmény törvényi tényállásának két eleme, az idegen dolog rábízása, illetve az azzal sajátjaként történő rendelkezés is hiányzik. További bonyodalmakat jelenthet az eljárás folytatásakor, hogy bár az ügyészség jelzi azt is, hogy más vagyon elleni bűncselekmény gyanúja felmerülhet Kulcsár Attila vonatkozásában, azokra azonban pótkiadatást kell kérni Ausztriából – fejtette ki az ügyvéd.
Kulcsár Attila védője megjegyezte, hogy a maga részéről védence vonatkozásában tárgyszerűnek, korrektnek, szakmailag igényesnek tartja az ügyészség új eljárásra irányuló indítványát, és maga is ezt fogja kérni a másodfokú bíróságtól. A Fővárosi Ítélőtábla sajtóhírek szerint tavasszal tárgyalhatja a Kulcsár-ügyet. Nagy Gábor elmondta azt is, hogy rövidesen konzultál védencével az ügyészségi fellebbezésről, és ezután terjesztik elő a kényszerintézkedés megszüntetésére vonatkozó kérelmet.
Kulcsárt tavaly augusztusban, amikor első fokon, nem jogerősen 8 év szabadságvesztést kapott, tekintettel a büntetés mértékére és a szökés, elrejtőzés veszélyére, a Fővárosi Bíróság lakhelyelhagyási tilalom helyett előzetes letartóztatásba helyezte. Az ügyvéd szerint azonban most, hogy az elsőfokú ítélet alapjaiban kérdőjeleződött meg, és a büntetőper befejezése is jelentősen elhúzódhat, teljesen indokolatlan lenne védencét továbbra is a legsúlyosabb kényszerintézkedéssel sújtani.
A 2003-ban kipattant brókerbotrány kapcsán 2006 májusában kezdődött el a büntetőper, amelyben 2008 augusztusában a Fővárosi Bíróság első fokon, sikkasztás miatt nyolc év börtönre ítélte Kulcsárt, további hat vádlottra szintén letöltendő, nyolcra felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki, két embert pedig felmentett.
(MTI, MNO)
Így alázzák meg segítőiket a Tisza központjában – mutatjuk a botrányos szavakat
Menczer Tamás: Friss hír, most figyelj! + videó
Nálad is tetvesedik a rózsa? Ezzel az egyszerű módszerrel azonnal megmentheted
Végérvényesen átlépte a vörös vonalat Ukrajna: Orbán meneküléséről fantáziáltak az egyik legolvasottabb portálon
Riadót fújtak a népszerű turistaparadicsomban, sorra törlik járataikat a légitársaságok
Halálos fenyegetést kapott Orbán Viktor Ukrajnából – a magyar hatóságok is léphetnek
Courtois kifakadt, csapattársa ostobaságáról beszél a Real Madrid blamája után + videó
Fantasztikusan néz ki a Hungaroring új főlelátója – videó
Eredménytelen akadémikusok kerítenék hatalmukba a kutatóhálózatot
Schiffer András olyat mondott Aranyosi Péterről, amitől a balosok köpni-nyelni nem tudnak + videó
Jól fut a szekere a tiszás Tarr Zoltán egyesületének + videó
Xabi Alonso meglepő módon reagált a Real Madrid botlására
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.