A BKV-vezér állítja: ők mindent megadtak

A BKV vezérigazgatója szerint minden, fedezet nélküli vállalás kalandorság, amely a csőd felé sodorja a vállalatot. Kocsis István a Budapestet ötödik napja megbénító sztrájk kapcsán az egyik napilapnak adott interjúban azt mondta: mindent megadtunk, amit adhattunk.

MNO
2010. 01. 16. 11:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szombati Népszabadságban megjelent interjúban Kocsis István azt mondta, Nemes Gábor szakszervezeti vezető helyében sürgősen aláírná az új kollektív szerződést, befejezné a sztrájkot. „Egyre újabb és újabb javaslatokat teszünk. Korábban felajánlottam a munkavállalóknak, hogy az idén is befizetjük a felmondott kollektív szerződésben rögzített 3 százalékos önkéntes nyugdíj-, illetve az egészségpénztári hozzájárulást. Ez összesen 1,7 milliárd forintos plusz kiadást jelent a cégnek. Többre nincs pénz.”

Mint mondta, a személyes bér jellegű juttatásokat nem lehet kőbe vésni, hiszen az a cég mindenkori helyzetétől függ. A BKV által felajánlott új kollektív szerződéssel egyébként a tiltakozók fejenként nettó ötszázezer forinttal kaphatnak több juttatást évente, mintha annak hiányában, csak a munka törvénykönyve szerint jutnának pénzükhöz.

A vezérigazgató arra a kérdésre, hogy magához kérette-e Bajnai Gordon kormányfő, azt mondta: „ez nem igaz, nem kéretett, de telefonon minden nap tájékoztatom a fejleményekről.” Kocsis István arról is beszélt, hogy a sztrájk miatt az utasoknak jár valamiféle kompenzáció. Mint mondta, szakértői csoportot kért fel a megfelelő mód megtalálására. A csoport a jövő hét elejére készíti el javaslatát.

Azzal kapcsolatban, hogy az ellenzék szerint befolyásos szocialista politikusok állnak a sztrájkolók mögött, Kocsis István azt mondta: a szakszervezetek két csoportra szakadtak. Jelentős érdekellentétek vannak közöttük. „Könnyen el tudom képzelni, hogy mindegyik mögött állnak politikai pártfogók.”

(Népszabadság, MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.