A kormány a legrászorultabbak ellátását sem kíméli + Videó

A Fidesz–KDNP elfogadhatatlannak tarja a gyermekvédelmet sújtó kormányzati megszorításokat – mondta Soltész Miklós, a frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatón.

MNO
2010. 01. 07. 14:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Soltész közlése szerint a 2010. évi költségvetést megszorítások sora jellemzi a szociális területen, ezen belül a gyermekvédelem területén, a legrászorultabbak ellátásánál is. Soltész kiemelte: a tavalyi normatívához képest a fogyatékos, tartósan beteg vagy speciális ellátású gyermekek után mintegy 10 százalékos megvonás lép életbe. Még rosszabb a helyzet 2005-höz képest, az öt évvel ezelőtti adatokat nézve több mint 12-20 százalékos a csökkenés – jegyezte meg az ellenzéki politikus.



Kifogásolta az is, hogy a szocialisták az utógondozói ellátás életkorát 24 évről 21-re csökkentik. A fiatalok így jóval korábban kényszerülnek majd nélkülözni az állami segítséget. A megszorítások között hajmeresztő és elfogadhatatlan lépésnek nevezte, hogy a családi pótlék felét már a gyermekotthoni tartózkodás alatt is fel lehet használni. Ennek az a következménye, hogy amikor kikerülnek innen a fiatalok, sokkal kevesebb pénzük lesz lakásvásárlásra – mondta. Kiemelte: elutasítják a szocialisták törekvéseit, amelyek célja csupán pénzspórolás, és a legelesettebb gyermekek életlehetőségeit nem nézik. A gyermekek nem fontosak, a pénz áll mindenek felett – összegezte a kereszténydemokrata politikus.

Nagy Kálmán KDNP-s képviselő a miskolci gyermekváros melletti 3,5 hektáros sportpálya és park tervezett eladását tette szóvá. A gyermekvárosban jelenleg 172 férőhely van, az itt élő gyermekeket a miskolci önkormányzat négy különböző helyre akarja elköltöztetni, a területet pedig 365 millió forintért akarják értékesíteni – jegyezte meg a kereszténydemokrata politikus. Hozzátette: az átköltöztetést júniusig be akarják fejezni, ám a tényleges otthonokat még ezután alakítanák ki a gyermekek számára, s a szükséges források sem állnak rendelkezésre. A terület vevője egy lichtensteini cég lenne, amelynek tulajdonosa másik két lichtensteini befektető társaság – jegyezte meg az Országgyűlés egészségügyi bizottságának tagja.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.