A tanúk elmondták: a tolvajok tudták, hogy áram van a kerítésben

Tanúk meghallgatásával folytatódott a kertjét árammal védő kesznyéteni férfi büntetőpere Miskolcon, a Borsod megyei bíróságon kedden. • Bíróság elé áll a kiskertjét árammal védő idős ember

MNO
2010. 01. 19. 12:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A legutóbbi, tavaly szeptemberi tárgyalást azért napolták el, mert akkor az idős vádlott megbetegedett és kórházba került. A keddi tárgyalásra több tanút beidézett a bíróság, közülük volt, aki azt mondta, a három férfi valóban lopási szándékkal mászott be a kertbe. Szintén tanúként hallgatták meg a falu korábbi református lelkipásztorát, aki úgy fogalmazott: az áramütés miatt meghalt férfi anyósa a harangozás megrendelésekor azt mondta: „Pedig mondtam nekik, hogy ne menjenek oda, mert áram van a kerítésben!” Ezt a kijelentést mástól is hallották a községben a történtek után. Volt tanú, aki úgy nyilatkozott: ő megpróbálta újraéleszteni a férfit, de nem sikerült, és az is elhangzott, hogy az elhunyt ittas volt. A Sebe Mária vezette bírói tanács kedd délután folytatja a büntetőper tárgyalását.

A 69 éves kesznyéteni férfi ellen több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indítottak eljárást. A tulajdonos vallomást tett, és azt mondta, eszébe sem jutott, hogy tragédiát okozhat. A vád szerint 2008 nyarán három helybéli uborkát akart lopni, pedig tudta, hogy áram van a kerítésben. Erre figyelmeztették is egymást, mégis mindhárman átugrottak a kerítésen. Ketten azonnal áramütést szenvedtek, harmadik társuk ezt látva segítségért rohant. A legidősebb, 48 éves férfi a helyszínen meghalt.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.