A legtöbben a főváros VIII. és IX. kerületében, valamint a szegedi és mórahalmi kistérségben kaptak oltást.
December 28. és január 3-a között 10700-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz, ami 30 százalékos csökkenés az előző héthez képest. (Járványról akkor lehet beszélni, ha 20 ezren jelentkeznek azonos tünetekkel orvosnál egy hét alatt.) A két héttel ezelőtti összegzés szerint 364 embert ápoltak kórházban a betegséggel kapcsolatban, és eddig 57 ember halála hozható összefüggésbe az új típusú influenzával.
Az alapellátásban részt vevő orvosokat képviselő szakmai szervezetek képviselővel folytatott csütörtöki megbeszélés után tartott sajtótájékoztatón Falus Ferenc elmondta, hogy a járványnak nincs vége, még legalább két olyan időszak következik, amikor jelentősen nő a betegek száma. Ez idén tavaszra és ősszel várható. A konzultáción azt kérte a jelenlévőktől, hogy továbbra is ajánlják körzetükben a védőoltást, amely a leghatékonyabb védekezés az új típusú influenza ellen.
A szakmai szervezetek képviselői elismerték, hogy nem volt egységes a központi kommunikáció, ezért sok bizonytalankodást lehetett tapasztalni az orvosok körében, ami nem könnyítette meg a lakosság döntését az oltás szükségességéről. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke úgy fogalmazott, a kezdeti központi kommunikációs nehézségek után az orvoskar egyértelműen az oltás mellett állt ki, és továbbra is oltani fognak. „Nem szabad lecsendesednie az oltási kampánynak, az oltással élni kell” – mondta. Egyben a köztestületi elnök arra kérte a tisztiorvosi hivatalt, hogy az oltással kapcsolatos szakmai tapasztalatokat osszák meg az orvosokkal, amelyre ígéretet is kaptak.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.