Bár dátum még nincs, a választási gépezet már beindult

Bár Sólyom László köztársasági elnök még nem írta ki az országgyűlési választás időpontját, a szakapparátus már megkezdte a felkészülést a választás lebonyolítására. A jegyzők januárban felülvizsgálják a szavazókörök számát és területi elosztását, vagyis elvégzik a szakszóval körzetesítésnek nevezett feladatot.

MNO
2010. 01. 09. 11:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A választási eljárásról szóló törvény előírja a helyi választási irodák vezetőinek (azaz a jegyzőknek), hogy minden év januárjában vizsgálják felül a szavazókörök számát, sorszámát és területi elosztását. A szavazóköröket a jegyzőknek úgy kell kialakítaniuk, hogy azokba lehetőleg 600-nál több, ám 1200 választópolgárnál kevesebb jusson, és minden településen legyen legalább egy szavazókör.

A körzetesítés a választást érdemben nem befolyásolja; a választópolgárokat mindössze az érintheti, hogy egy másik szavazókörben – iskolában, közintézményben – kell leadniuk szavazatukat. A szavazókörök kialakításánál figyelemmel kell lenni arra, hogy azok nem léphetik át az egyes választókerületeket. (Utóbbihoz kétharmados országgyűlési támogatottság kellene, ám a képviselők az elmúlt években erősödő aránytalanságok ellenére sem „rajzolták át” a választókerületi határokat, ez ugyanis már érzékelhető módon befolyásolhatná a választások eredményét.)

A januári körzetesítést az indokolja, hogy a választás kitűzésétől a szavazás napjáig nem lehet település, választókerület és szavazókör határát, sorszámát megváltoztatni, ezt tehát még a választás kitűzése előtt el kell végezni a legfrissebb lakcímnyilvántartás alapján.

A körzetesítés során az összes címet, ahol választópolgár lakik, a körzetesítést segítő szoftverrel besorolják egy szavazókörbe. Az informatikai rendszer azonban nemcsak a szavazóköröket tartja nyilván, hanem egyéb választókerületi besorolási adatokat is.

A parlamenti választásnál kétféle választási besorolás létezik: az egyik a területi választókerület (azaz hogy melyik megyében vagy Budapesten szavaz a választópolgár), a másik pedig az országos egyéni választókerületi besorolás (ebből 176 van az országban).

A körzetesítés, azaz a választópolgárok besorolása a megfelelő szavazókörökbe nagyon fontos része a választás előkészítésének.

Sólyom László köztársasági elnök decemberben arról beszélt, a lehető legkorábbi időpontra fogja kiírni az országgyűlési választást, így annak első fordulója valószínűleg április 11-én, második fordulója április 25-én lesz. A választást a szavazás előtt 72 nappal kell kiírnia az elnöknek, így Sólyom László legkésőbb január 28-án hirdeti ki az országgyűlési választás idejét.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.