Belülről bomlik az MDF–SZDSZ-szövetség

Az MDF utóbbi időben folytatott politikáját a párt fővárosi elnöke, Lévai Zoltán siklatná ki. Lévai – bár eddig maga is kiállt a legújabb kori, éppen formálódó MDF–SZDSZ-paktum megkötése mellett – immáron arra biztatja a budapesti kerületi szervezetek vezetőit, hogy kezdjenek el új szövetségeseket keresni, hiszen a szabad demokratákkal kötendő megállapodás sértené a budapesti szervezetek és a fórum érdekeit.

Bodacz Balázs
2010. 01. 17. 6:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Nemzet birtokába került, Lévai Zoltán által az MDF kerületi szervezeteinek vezetőihez írt levelét változtatás nélkül tesszük közzé.

*

Magyar Demokrata Fórum
Budapesti Területi Iroda
1063. Budapest, Munkácsy Mihály u. 23.
Tel: 353-0624 www.mdf-budapest.hu, [email protected]

Tisztelt Elnök úr, kedves Barátom!

Ahogy már Te is értesülhettél a sajtóból, valamint Dávid Ibolya Elnök asszony tegnapi nyilatkozatából, az országos elnökség megbeszéléseket kezdeményezett az SZDSZ vezetőivel a soron következő országgyűlési választásokon való együttműködésről.

Mivel a tárgyalások egyik kiemelt területe a főváros, így saját érdekeink hatékony képviselete érdekében, mi is bekapcsolódtunk a megbeszélésekbe. A tárgyalásokon érintettük a fővárosi egyéni választókerületek jelöltjeit, a fővárosi listát, valamint egyéb, a kampánnyal kapcsolatos kérdéseket.

Az elmúlt napok intenzív megbeszélései után, most mégis igen távolinak tűnik a megállapodás. Az SZDSZ által megfogalmazott és kért feltételek a párt önállóságát, identitását veszélyeztetik, esetleges elfogadása esetén nem látjuk biztosítva a fővárosi szervezetek és az MDF érdekeit, így számunkra az elfogadhatatlan.

Éppen ezért kérlek Téged, hogy folytasd a választási kampányra való intenzív felkészülést, keresve a lehetőségeket a helyi civil szervezetekkel, egyesületekkel való együttműködés kiépítésére. A január 20-i Budapesti Választmány ülésén bővebb tájékoztatást nyújtok az elmúlt időszak eseményeiről.

Üdvözlettel,

Lévai Zoltán
budapesti elnök
Magyar Demokrata Fórum

Budapest, 2010 január 15.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.