Bíróság elé áll a kiskertjét árammal védő idős ember

Folytatódik a kertjét árammal védő kesznyéteni férfi büntetőpere ma Miskolcon, a Borsod megyei bíróságon; a több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolt idős férfi korábban azt mondta: mindenét ellopták a kertből, az udvarról, s ő csak a tolvajoktól akarta megvédeni tulajdonát.

MNO
2010. 01. 19. 6:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 69 éves férfi ellen a Borsod megyei rendőr-főkapitányság több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indított eljárást. A tulajdonos vallomást tett, elmondása szerint eszébe sem jutott, hogy tragédiát okozhat.

A tragédia előzménye az volt, hogy három helybéli – aki uborkát akart lopni – tudott arról, hogy áram van a kertben. Erre figyelmeztették is egymást. Ennek ellenére mindhárman átugrottak a kerítésen. Ketten azonnal áramütést szenvedtek, harmadik társuk ezt látva segítségért rohant. A legidősebb, 48 éves férfi a helyszínen meghalt. Martossy György, a megyei főügyészség szóvivője az MTI-t arról tájékoztatta, hogy az ügyet 2010. január 19-én és 21-én tárgyalják a megyei bíróságon.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.