Elkábított, megerőszakolt lány – szabadlábon a gyanúsítottak

Nem jogerős végzésével szabadlábra helyezte a 19 éves lány elkábításával és megerőszakolásával vádolt gyanúsítottakat a Nyíregyházi Városi Bíróság – tájékoztatott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság sajtószóvivője, elnökhelyettese hétfőn.

MNO
2010. 01. 18. 10:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gyanúsítottak még kedden ismerkedtek meg a város egyik szórakozóhelyen a sértettel, akit aztán a lakásukra csaltak, kábító hatású anyaggal itattak meg, majd a védekezésre képtelen lányt a férfi megerőszakolta – mondta Nyakó Zsuzsanna. Tájékoztatása szerint az erőszakos közösülés gyanújával őrizetbe vett 29 éves helyi férfi, valamint a neki segédkező 20 éves nő előzetes letartóztatására irányuló ügyészi indítványt elutasította a bíróság, mivel „a bűncselekmény megalapozott gyanúja a nyomozás jelenlegi stádiumában nem állapítható meg”.

A szóvivő elmondta: a bizonyítékok szerint a sértett ugyan ittas állapotban volt, szervezetében azonban semmiféle kábítószer nem volt kimutatható, ami az alkoholon kívül befolyásolta volna tudatát. Továbbá az sem volt megállapítható, hogy a sértett kivel közösült, a megalapozott gyanút kizárólag a lány vallomása támasztja alá – tette hozzá.

Az előzetes letartóztatás általános és különös feltételei hiányoznak, ezért a bíróság az ügyészi indítványt elutasította és a gyanúsítottak szabadlábra helyezését rendelte el – közölte Nyakó Zsuzsanna. A végzés ellen az ügyész jelentett be fellebbezést, így az nem jogerős.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.