H1N1: be volt oltva, mégis meghalt a férfi

Meghalt egy igazoltan H1N1 fertőzésben szenvedő beteg hétfőn a sátoraljaújhelyi Erzsébet kórházban; a férfi még novemberben megkapta a védőoltást.• Egy hét alatt két H1N1-fertőzött halt meg Békéscsabán • Új influenza és alapbetegség: két újabb halálozás Szegeden

MNO
2010. 01. 19. 18:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vass Zsuzsanna, a kórház intenzív osztályának vezető főorvosa az MTI-nek azt mondta: az ötvenes éveiben járó férfi öt napja magas lázzal küszködött, így került a kórházba. A mellkasröntgen kétoldali, nagy kiterjedésű tüdőgyulladást igazolt. A beteget gépi lélegeztetésre kapcsolták, emellett antivirális és antibiotikumos kezelést is kapott. Állapota azonban annyira romlott, hogy életét már nem tudták megmenteni, két nappal kórházba kerülése után elhunyt.

A főorvos hozzátette: a betegnek magas vérnyomása és cukorbetegsége volt, de a hozzátartozók elmondása szerint azok nem okoztak komolyabb problémát. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ÁNTSZ-nél elvégzett vizsgálat kedden délután igazolta a H1N1 vírus jelenlétét a férfi szervezetében. A férfi családjának tagjait is beoltották, de közülük nem betegedett meg senki. A sátoraljaújhelyi kórházban az MTI információi szerint január eleje óta hárman haltak meg H1N1-vírusfertőzés miatt, három további beteget kezelnek, az ő állapotuk javul.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.