H1N1: hogyan halhatott meg a beoltott férfi?

Akár a H1N1 elleni vakcina beadása idején a szervezetben bujkáló fertőzés, gyulladás, illetve ezzel összefüggésben a megfelelő immunválasz hiánya is okozhatta a sátoraljaújhelyi halálesetet – mondta Tamás Ferenc pilisvörösvári háziorvos szerdán. • 33 éves férfival végzett az új influenza Debrecenben

MNO
2010. 01. 20. 14:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hétfőn egy ötvenes éveiben járó, az új influenza ellen még novemberben beoltott férfi halt meg a H1N1-fertőzés súlyos szövődménye következtében a sátoraljaújhelyi Erzsébet-kórházban. Az első magyarországi tesztoltásokat beadó szakember kifejtette: jómaga nem zárta ki, hogy előbb-utóbb olyan beteg is meg fog halni új influenzában, aki korábban megkapta a vakcinát. Egyrészt azért, mert a vakcina nem garantál százszázalékos védettséget, másrészt azért, mert az oltás ellenére esetlegesen mégis megfertőződött emberek némelyikének immunrendszere valami miatt nem reagál kellőképpen a beadott vakcinára. Tamás Ferenc példaként említette, hogy ha valakinek a szervezetében épp beoltásának idején, vagy az azt követő egy-két hét alatt fertőzés, gyulladás zajlik le, immunrendszere nem ad kellően erős választ a H1N1 elleni vakcinára. Az ilyen ember nemcsak könnyebben kaphatja el az új infuenzát, hanem esetleg súlyos szövődmények léphetnek fel nála, sőt akár meg is halhat.

A pilisvörösvári háziorvos hozzátette: a sajnálatos sátoraljaújhelyi haláleset kapcsán csak a szakszerű vizsgálat után lehet megmondani, mi áll a tragikus végkifejlet hátterében. Elvileg előfordulhat az is, hogy tévedésből nem a H1N1 elleni, hanem a szezonális vakcinát adták be a páciensnek. Tamás Ferenc emlékeztetett rá: a magyar lakosság körülbelül 30 százaléka kapta meg az oltást, nagyjából 70 százalék (7 millió ember) pedig nem. Ez utóbbi rétegből eddig körülbelül 70-en haltak meg a H1N1 valamilyen szövődménye miatt, míg a beoltott 3 millióból mindössze 1 ember nem élte túl a fertőzést, vagyis a sátoraljaújhelyi eset kirívónak számít.

A védőoltás elsődlegesen a pandémiás járvány megállítására szolgál, de ezt a célt legalább 60 százalékos átoltottság esetén lehet elérni – hangsúlyozta a háziorvos. Amíg a beoltottak és a fertőzésen már átesettek – vagyis védettek – száma meg nem haladja ezt az arányt, addig évszaktól függetlenül tovább terjedhet az új influenza, mert a betegség átadásának láncolata nem szakad meg teljesen. Ezért aki még nem oltatta be magát, annak még most is érdemes, sőt ajánlott ezt megtennie saját és környezete védelmében – közölte Tamás Ferenc.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.