Hét körzetet nyerne Borsodban az MSZP

Legalább hét egyéni országgyűlési képviselői mandátum megszerzésében bízik az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - mondta a párt megyei elnöke pénteki sajtótájékoztatóján, Miskolcon.

MNO
2010. 01. 08. 16:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gúr Nándor elmondta: céljuk, hogy a megye valamennyi választókerületében az MSZP nyerjen tavasszal. Négy évvel ezelőtt tíz egyéni képviselői helyet szerzett az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplénben. Ezen a héten több sajtóorgánum két olyan megyei választókerületet említett meg, amelyben az MSZP-nek komoly nyerési esélyei lennének, az egyik Káli Sándor miskolci polgármester, a másik pedig Gúr Nándor megyei MSZP elnök választókörzete. Gúr Nándor szerint viszont nem két, hanem legalább hét olyan választókörzet van Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol a jelenlegi képviselők munkája után valószínűsíthető az újabb siker.

Ugyanakkor a négy évvel ezelőtt megnyert tíz egyéni körzetben idén „komoly eséllyel megyünk neki a választásnak, függetlenül attól, hogy milyen erők vannak jelen a politikai színpadon” – fogalmazott Gúr Nándor. Nincs olyan választókörzet a megyében, amelyről eleve lemondanánk – tette hozzá. A megyei pártelnök megemlítette, hogy Miskolcot, mint megyei jogú várost egységként kezelik, itt „újrázni akarunk” – fogalmazott, utalva arra, hogy 2006-ban a borsodi megyeszékhely mind a négy egyéni választókerületében az MSZP jelöltje győzött.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.