Ismét feljelentést tenne a Fidesz az őszödi beszéd miatt + Videó

Jogi szakértőkkel vizsgálja a Fidesz, hogy van-e lehetősége ismét büntetőfeljelentést tenni a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök őszödi beszédében elhangzottakkal kapcsolatban – közölte Balsai István szerdán Budapesten.

MNO
2010. 01. 20. 14:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója sajtótájékoztatón elmondta, azután kezdték vizsgálni az újabb feljelentés lehetőségét, hogy – ahogyan azt a Magyar Nemzet keddi számában megírta – egy jogerős bírósági döntés értelmében a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) nyilvánosságra kellett hoznia az Európai Uniónak elküldött adósság- és hiányszámokat.

A KSH-nak fel kellett adnia azt az álláspontját, hogy úgynevezett „közbülső anyagokról” van szó, amelyek titkosak – tette hozzá. Balsai István közölte: ennek alapján vizsgálják, hogy – a 2006-ban elutasított keresetük után – lehetőségük van-e ismét feljelentést tenni Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének azon részlete miatt, amelyben a volt kormányfő egy, az ország valós helyzetét feltáró anyagról beszélt, amely „köszönő viszonyban sem volt mindazzal, amit a választók megtudhattak” a választások előtt.



Pontosabban meg sem tudhattak – jegyezte meg a fideszes képviselő –, mert a 2006-os választásokat megelőző negyedéves kötelező jelentést a Pénzügyminisztérium nem adta ki. Emlékeztetett: párttársa, Áder János és ő 2006-ban tett feljelentést az őszödi beszéd nyilvánosságra került hanganyaga alapján. Feljelentésüket – amelyet közérdekű adatokkal kapcsolatos visszaélés gyanúja miatt tettek – akkor szintén „közbülső anyagokra” való hivatkozással utasították el – mondta Balsai István.

Tájékoztatása szerint az ügyészség álláspontja az volt, hogy ezek a „közbülső anyagok” nem tekinthetők olyan közérdekű adatoknak, amelyekre az adatvédelmi törvény előírásai vonatkoznának. A politikus véleménye szerint azonban kedd óta ez a helyzet megváltozott, ezért a jogi szakértőik vizsgálják, hogy van-e lehetőségük ismét megtenni a büntetőfeljelentést.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.