
origo.hu
Orbán Viktor: Megduplázza a kormány a magyarok Parajdnak szánt adományát
Kár volt annyit vesződni az ingatlanadó-kalkulátorral, hiszen azt eleve egy stabil 0-ra kell beállítani – reagált a hírre Cser-Palkovics András. Egy leendő Fidesz-kormánynak ugyanis egyik legelső döntése lesz a magyar embereket igazságtalanul sarcoló ingatlanadó eltörlése – szögezte le a Fidesz helyettes szóvivője. Ha pedig az MSZP-kormány mégis beszedi az ingatlanadót, a Fidesz-kormány azonnal és kamatosan visszaadja a pénzt a magyar családoknak – áll a Fidesz közleményében.
A program kizárólag arra szolgál, hogy az adózóknak segítséget nyújtson az egyes nagy értékű vagyontárgyak adójáról szóló törvény szerinti lakóingatlanokat terhelő adó alapjának meghatározásához.
Szollár örül
Jó hír, hogy elkészült a vagyonadó-kalkulátor, hiszen az adózók végre segítséget kapnak ahhoz, hogy megállapítsák, mekkora ingatlanjuk forgalmi értéke, és hogy kell-e az után adót fizetniük – mondta Szollár Domokos kormányszóvivő az MTI-nek pénteken. Szollár Domokos ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a 2010. évi adóátrendezés egyik „nagy vívmánya” a vagyonadó bevezetése. Mint mondta, ez azért nagy vímány, mert a vagyonadó bevezetése teremtette meg a munkára rakodó terhek csökkentésének fedezetét.
A vagyonadó tette lehetővé, hogy 2010-től jelentősen csökkent a személyi jövedelemadó, mellyel szinte minden adózó jobban jár, de különösen az átlagosan keresők. Az ő esetükben akár havi 15 ezer forinttal is több lehet a borítékban. Hozzátette: ugyancsak a vagyonadó teszi lehetővé, hogy 5 százalékkal csökkent a munkáltatói járulék, ami 400 milliárd forinttal többet hagy a magyar vállalkozók zsebében. A vagyonadó nagy vívmány a társadalmi igazságosság szempontjából is, hiszen az a vagyonosabbak nagyobb közteherviselését teremti meg. A tehetősebbeknek, a gazdagabbaknak ugyanis nagyobb részt kell vállalniuk a terhekből.
A vagyonadó és azon belül az ingatlanadó a lakosság kis részét, mintegy 5 százalékát érinti – mutatott rá. Szollár Domokos közölte, hogy Magyarországon 2010. január 1-jét megelőzően is volt vagyonadó. Ezek közé tartozik a helyi építményadó, az üdülőépület utáni idegenforgalmi adó, kommunális adó és az ingatlanadó. A kormány álláspontja szerint azontúl, hogy a közteherviselést segíti, a vagyonadó megfelel az alkotmány előírásainak is. Az alkotmány ugyanis azt mondja, hogy a közteherviselésnek jövedelem- és vagyonarányosnak kell lennie. A vagyonadó az ingatlan esetében a tényleges forgalmi értéket adóztatja.
Az Alkotmánybíróság által korábban kifogásolt luxusadó értékövezeti besorolás alapján és nem a tényleges forgalmi érték alapján adóztatott. Ezért született olyan törvény, amely az adó alapjául nem a számított értéket, nem a becsült értéket, hanem a forgalmi értéket tette meg. A kormány bízik az Alkotmánybíróság bölcsességében, hiszen mind az adócsökkentés, mind a társadalmi igazságosság miatt szükség van Magyarországon az értékalapú vagyonadóra – mondta Szollár Domokos. Az Alkotmánybíróság februárban tárgyalja a vagyonadót kifogásoló beadványokat.
(MTI)
Orbán Viktor: Megduplázza a kormány a magyarok Parajdnak szánt adományát
Teli torokból szidják Orbánt, de elsőként állnak sorban a pénzért
Belehalt a szülésbe a befutott tévés, férjének egyedül kell felnevelnie a picit
Méhkasba nyúlt a kormány: 47 ország ment neki Magyarországnak – Ukrajna sem maradt ki a sorból
Elfogytak a szavak: már csak hónapjai vannak hátra a fiatal édesanyának
Brüsszel nem tárgyal tovább Kínával
Magyar Péter megjelent a Lázárinfón és tapsot kapott + videó
Európa-liga-sorsolás: négy csapatra szűkült a Paks lehetséges ellenfeleinek köre
Elszabadultak az indulatok a lángos ára miatt, mutatjuk, mennyi az annyi
Kiszivárgott levelezés bizonyítja, hogy teljes inkompetencia uralkodik a Magyar Tudományos Akadémián
Miért volt rossz tulajdonos Garancsi István? Cser-Palkovics András válasza
Ítéletet mondtak Gulácsi Péterről Németországban – mit lép most a Lipcse?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.