„Saját portáján sem képes megvédeni a dolgozókat Gyurcsány?”

A Gyurcsány Ferenc egyik cégénél elrendelt kényszerszabadságolásokat, ezen keresztül pedig a munkahelymegtartás támogatásának hazai rendszerét bírálta Czomba Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője Mosonmagyaróváron sajtótájékoztatón hétfőn. Czomba szerint egyértelműen ellentétes a munka törvénykönyvében foglaltakkal, ami a volt kormányfő cégénél történik.

MNO
2010. 01. 18. 14:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Németországban gyorsan és hatékonyan működő rendszert alakítottak ki erre, míg „nálunk hosszú hónapokon keresztül kell kuncsorogni, nagyon bonyolult eljáráson keresztül, és a végén az jön ki, hogy még sincs pénz” – mondta a volt miniszterelnökhöz köthető Motim Kádkő Kft. telephelye előtt. A politikus szerint egyértelműen ellentétes a munka törvénykönyvében foglaltakkal, ami a volt kormányfő cégénél történik, a dolgot pedig az teszi különösen érthetetlenné, hogy a kormány folyamatosan a munkahelyek megőrzésének szükségességéről és az ehhez nyújtott támogatásokról beszél.

Szerinte ettől vagy a bonyolult rendszer riasztotta el Gyurcsányt, vagy az, hogy ma semmilyen pályázati lehetőség nincsen munkahelymegtartásra. „Ha tehát Gyurcsány Ferenc arra sem képes, hogy a saját portáján megvédje a munkavállalókat, akkor hogyan bízhatnánk abban, hogy egy egész országot képes a pártjával együtt megvédeni?” – tette fel a kérdést Czomba, aki kérdésre válaszolva azt mondta: nem tartaná aggályosnak, ha állami forrásra pályázna a volt miniszterelnök cége.

„Az MSZP-kormány egyre nagyobb veszélyt jelent a munkahelyekre és a munkavállalókra” – jelentette ki a foglalkoztatottsági adatokra utalva, s közölte: e téren messze nem lendült még túl a magyar gazdaság a mélyponton. A politikus szerint ahhoz, hogy változás álljon be e téren, kormányváltás, valamint a munkahelyek megőrzését és létrehozását legfontosabb feladatnak tekintő politika kell.

Kényszerszabadságra küldi dolgozóit a Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozó Motim Kádkő Kft. – közölte január 9-én a Hír Televízió. A dolgozóknak havonta legalább két pénteki napon szabadságon kell lenniük az első negyedévben, amit munkajogászok aggályosnak tartanak.

(MTI, MNO)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.