Semjén: Kétharmad kéne a korrupt képviselők elszámoltatásához

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke szerint őszintén kell beszélni az emberekkel arról, hogy milyen állapotba juttatta az országot a szocialisták és a szabad demokraták kormányzása. Semjén Zsolt a távirati irodának adott interjúban reális ambíciónak tartotta, hogy a Fidesz–KDNP-frakciószövetség mind a 176 egyéni körzetben nyerjen, s „nagy áldásnak” tartaná az ország szempontjából, ha megszereznék a kétharmados többséget. • Hitel a pártépületeken – Nem olvad bele az SZDSZ az MDF-be?

MNO
2010. 01. 18. 7:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A KDNP elnöke osztotta a Fidesz pártigazgatójának álláspontját, miszerint reális ambíció, hogy a frakciószövetség mind a 176 egyéni körzetben nyerjen. A rendszerváltozás utáni magyar és európai uniós politikatörténet legsikeresebb konstrukciójáról van szó, nem volt még precedens az unió történetében, hogy egy szövetség stabilan abszolút többség feletti támogatást tudjon maga mögött – mondta.

Semjén Zsolt szerint az ország szempontjából „nagy áldás lenne”, ha meglenne a kétharmad, mert akkor fel lehetne függeszteni a korrupciós ügyekben érintett képviselők mentelmi jogát, és a szigorú törvényesség alapján elindíthatók lennének a szükséges elszámoltatások. Ezt nem tartja elérhetetlennek, ugyanakkor – mivel a mandátumok többségét nem egyéni körzetekben, hanem listákon osztják ki – óvatosságra intett.

A listás helyekről később döntenek

A KDNP elnöke arra számít, hogy a Fidesz–KDNP, az MSZP és „egy kisebb párt” kerül be a parlamentbe. A pártnak húsz egyéni jelöltje van, új arc Habis László, Eger polgármestere, a listás helyekről később döntenek. A választási program összehangolásán folyamatosan dolgoznak, azt „belátható időn belül” nyilvánosságra hozzák – mondta. Kérdésre kijelentette, hogy ismét önálló frakció alapítására készülnek az új parlamentben. A frakciószövetség konstrukciója tökéletesen bevált, s ha valami bevált, azon nem kell változtatni – jegyezte meg.

Semjén Zsolt szeretné remélni, hogy tárgyszerű és rövid lesz a kampány, de a jelekből arra következtet, hogy az eddigi legdurvább korteskedés várható. Ennek oka szerinte az, hogy az MSZP–SZDSZ-kormány „olyan mértékű korrupcióba fullasztotta az országot”, amire nem volt még precedens a korábbi kormányok idején.

Mivel a szocialisták számára annak nincs realitása, hogy kimossák magukat a korrupciós ügyekből, ezért megpróbálnak mindenkit besározni, és a leggátlástalanabb hazudozást fogják elindítani. Szerinte ennek klasszikus példája a nyugdíjak kérdése. A Gyurcsány-kormány azt nem mondhatja, hogy nem vett el a nyugdíjasoktól, ezért inkább azt sugallja, a Fidesz–KDNP ugyanúgy elvenne. A szövegösszefüggésből kiragadva, meghamisítva emelnek ki mondatokat, s állítják, hogy 70 évre emelnék a korhatárt – jelentette ki Semjén Zsolt, hozzátéve: javaslatukban ezzel szemben nem a nyugdíjba vonulás korhatárára vonatkozik a 70 év, hanem egy új szociális ellátási formára, amely azoknak járna, akiknek nem volt munkaviszonyuk, és akik egyáltalán nem kapnának nyugdíjat.

„Amit Kiss Péter csinált, azon az alapon idézni lehet a Bibliából, hogy nincs Isten. A 10. zsoltárban szerepel: nincs Isten. Majd úgy folytatódik: mondja szívében az ostoba” – fogalmazott.

Cél a családi adózás bevezetése

A párt programjáról szólva „életcélnak” nevezte a családi adózás lehetővé tételét. Ma Magyarország a demográfiai katasztrófa szélén tántorog, ha most nem születik több gyermek, akkor egy emberöltő múlva a szülőképes nők aránya olyan alacsony lesz, hogy a nemzet nem lesz képes reprodukálni önmagát. Ennek az lehet a következménye, hogy a most középkorúak nyugdíját nem lesz, aki megtermelje – mondta. Hozzátette: javaslatuk – francia minta alapján – arról szól, hogy mindenki szabadon eldöntheti, személyi jövedelemadót akar-e fizetni, vagy él a családi adózás lehetőségével, amelynek lényege, hogy összeadják a családban keresők jövedelmét és elosztva a családtagok számával fizetnének adót.

A kereszténydemokraták első embere az új kormány első intézkedései között az igazságosság jegyében az ingatlanadó eltörlését említette, amely szerinte alkotmány- és családellenes. Kiemelte az országgyűlési képviselők számának radikális csökkentését, szerinte mintegy a felére fogják levinni a jelenlegi létszámot. Erkölcsi kötelességnek nevezte megteremteni a határon túli magyarok kettős állampolgárságának lehetőségét is, jóvátéve a 2004. december 5-én esett szégyent.

Meg kell állítani a „talicskázást”

Az idei évi költségvetés esetleges felülvizsgálatáról azt mondta: a büdzsé számai a bevételi és a kiadási oldalon egyaránt fiktívek, a hiány 7,8 százalékos is lehet. Az új kabinetnek őszintén kell beszélnie az embereknek az ország helyzetéről, és nyilvánosságra kell hozni a különböző privatizációs ügyletek és multinacionális cégekkel kötött szerződések és azok záradékainak pénzügyi következményeit, és elfogadhatatlan ezek titkosítása – szögezte le. Szavai szerint a felvett hiteleket külföldi tulajdonú bankokba pumpálták, amelyek szabotálják a hitelezést, és a pénzt „talicskával tolják ki az országból”, az embereknek pedig itt maradt az adósság. Jelenleg minden magyar állampolgárra több mint 2 milliós tartozás jut, a GDP több mint 80 százaléka az államadósság. Az új kormány nem nulláról, hanem „brutális mínuszról” kezdi majd. Akkor lehet kezelni az adósságot, ha az ország gazdasági növekedése beindul. A gazdasági bajokon ugyanakkor úrrá lehet lenni, de az erkölcsi rombolás már nehezebben lesz helyrehozható – tette hozzá a politikus, aki szerint „azért is kell az elszámoltatás, mert az erkölcsi rendet helyre kell állítani”.

Semjén Zsolt szerint mélyponton van az egyházak és a kormány kapcsolata: másodrendűnek tekintik, diszkriminálják a vallásos embereket. Minden egyházi iskolába járó diáktól évente átlagban kétszázezer forintot vesz el a kormány, mert számos támogatási formából és pályázati lehetőségből ki van zárva az egyházi iskola. Leszögezte: az új kabinet biztosítani fogja, hogy megszűnjön a hátrányos megkülönböztetés.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.