Több millió forinttal támogatja Kaposvár a rendőrséget

Tízmillió forinttal járul hozzá Kaposvár önkormányzata az idén a rendőrség közbiztonsági feladatainak ellátásához – közölte a város polgármestere hétfőn a városházán tartott sajtótájékoztatón.

MNO
2010. 01. 18. 12:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szita Károly (Fidesz) elmondta: emellett három önkormányzati tulajdonú irodát, valamint „egy nem éppen csendes helyen” egy szolgálati lakást biztosítanak a kaposvári rendőrség számára. A polgármester tájékoztatása szerint tavaly összességében 17 millió forinttal támogatta a rendőrséget az önkormányzat. „Kaposvár továbbra is a biztonságos városok közé tartozik” – jelentette ki a polgármester, hangsúlyozva: annak érdekében, hogy ez így is maradjon, fontosnak tartja, hogy a lakosság igényeivel egyezően minél több rendőr legyen az utcákon.

Szita elmondta: az eddigi kedvező tapasztalatok alapján azt is szorgalmazza, hogy a jelenlegi 13 térfigyelő kamera mellett újabbakat is felszereljenek. Közölte: erről már a múlt évben tárgyalt az ORFK vezetőivel, s felajánlotta, hogy az önkormányzat 25 millió forinttal hozzájárul új térfigyelő kamerák beszerzéséhez, amennyiben a rendőrség is hajlandó ugyanekkora összeget fordítani ilyen célra. E kettő együtt 5-6 kamera felszerelésére elegendő – mondta a polgármester, aki reményét fejezte ki, hogy az idén sor kerülhet a bővítésre.

Mergancz Sándor megyei rendőrfőkapitány elmondta: a megyében az önkormányzatok közül a kaposvári a legnagyobb támogatójuk. Tavaly egyebek mellett ebből fizették ki az utcai kamerákat pluszmunkában figyelő munkatársakat. A polgármester által említett rendszeres rendőri jelenléttel kapcsolatosan a főkapitány közölte: az eredmény a statisztikai adatokban is megmutatkozik. Kaposvár két közbiztonsági szempontból kiemelten kezelt városrészében csökkent a bűncselekmények száma azóta, hogy folyamatosan járőröznek a környéken.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.