Nyitrai Zsolt, a Fidesz operatív igazgatója és Vejkey Imre, az Országos Választási Bizottság (OVB) Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) által delegált korábbi tagja az MTI-hez szerdán eljuttatott levélben alkotmányossági szempontból kifejezetten aggályosnak tartja azt, hogy Baráth Etele jelenleg is aktív MSZP-s országgyűlési képviselő felesége, Madarász Gabriella legfelsőbb bírósági bíró március 3-án a 2010-es országgyűlési választások ügyében hármas tanácsban elnökként eljárva döntést hozhatott.
Vejkey elmondta, hogy a döntés az Országos Választási Iroda (OVI) szavazások napjával kapcsolatos hirdetményére vonatkozott. A hirdetménnyel kapcsolatban Vejkey korábban már panasszal élt. Szerinte ugyanis az áprilisi választással kapcsolatos OVI-hirdetmény megtévesztő, mert az csak a magyarországi voksolás időpontját tartalmazza, de nincs feltüntetve a külképviseleti szavazás időpontja, ami az első forduló esetében egy héttel megelőzi a hazai voksolást. Az OVB arra hivatkozva, hogy a hirdetmény már január 22-e óta megtalálható a választási honlapon, illetve a közterületeken, a kifogás benyújtására pedig három nap áll rendelkezésre, elkésettség miatt érdemi vizsgálat nélkül elutasította beadványát. Vejkey ezt követően felülvizsgálati kérelemmel fordult az LB-hez.
A Legfelsőbb Bíróság – az MTI-hez megküldött március 3-i jogerős végzése szerint – nem osztotta az OVB álláspontját, és arra mutatott rá: amennyiben a jogsértés bekövetkeztének időpontját bizonyítja a kifogás, úgy abban az esetben „a jogsértés akkor következik be, amikor arról a választópolgár tudomást szerez”. Ugyanakkor nem tartották nem megtévesztőnek az OVI által kiadott, a legfontosabb választási tudnivalókat tartalmazó hirdetményt.
Nyitrai Zsolt és Vejkey Imre levelükben felhívják a főbíró figyelmét arra, a demokratikus hatalomgyakorlásnak elengedhetetlen feltétele, hogy ne hozhasson a választójogi tárgykörben döntéseket az a bíró, „különösen legfelsőbb bírósági bíró, különösen tanácselnök”, akinek közeli hozzátartozója országgyűlési képviselői volta miatt közvetlenül is érintett választási kérdésekben. Ellenkező esetben ugyanis a hatalmi ágak szétválasztása nem érvényesülne teljességében – zárul a KDNP sajtóirodája által az MTI-hez eljuttatott levél.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.