A volt SZDSZ-es politikusokból verbuválódott csoportosulás megjegyzi: az MSZP szerint a mai családtámogatási rendszer igazságtalan, mivel alkalmat teremt a „gyermekvállalás-bizniszre”, azaz „a megélhetés kizárólagos forrásává válhat”. Ezért szerinte az államnak csak azokat kell támogatnia a több gyermek vállalásában, akik maguk is tudnak tenni a gyermekek felneveléséért, iskoláztatásáért. Azok a családok, amelyekben három gyereknél több él, a családi pótlékot adókedvezmény formájában vehetnék igénybe. Ha a szülőknek nincs adóköteles jövedelmük, az Út a munkához program biztosít nekik munkát, s így ők is részesülhetnek az adókedvezményből.
A SZEMA a leghatározottabban elutasítja ezt a szélsőjobboldal retorikáját és érvelését átvevő programot. A „gyermekvállalás-biznisz” kifejezés eddig az antidemokratikus, cigányellenes és fajgyűlölő Jobbik szótárába tartozott, most bekerült egy magát demokratikusnak tartó párt eszköztárába is. A SZEMA politikai és erkölcsi szempontból egyaránt megengedhetetlennek tartja, hogy a szocialista párt is a társadalmi előítéletek kiszolgálására és mozgósítására építi kampányát. Elfogadhatatlan és felháborító az a javaslat, amely durva módon korlátozná a szegények, a társadalom peremére szorultak, a segélyen élők, s ki nem mondottan, de jól érthetően a romák gyermekvállalási hajlandóságát, megkérdőjelezve emberi méltóságukat. A csoportosulás visszautasítja azt a szemléletet, amely a gyermekvállalás kérdésében is a biztos anyagi körülmények között élő családokat részesíti előnyben a szegényekkel szemben. Álságos a családi pótlék adókedvezménnyé való átalakításának az ötlete is, hiszen ez elsősorban a magasabb, illetve biztos jövedelemmel bíró családoknak kedvez, a szegényektől, rászorultaktól, a legelesettebb társadalmi rétegektől pedig lényegében megvonja a gyermekek neveléséhez szükséges közvetlen és rendszeres támogatást – áll a SZEMA közleményében.
A közlemény szerint ma Magyarországon egyre inkább terjed a szegényellenesség, a szegénység megbélyegzése, a mélyszegénységben élő romák kriminalizálása. A SZEMA ezzel a közhangulattal szembefordulva programjában prioritást biztosít a legrászorultabb társadalmi rétegek rendszeres és biztonságot nyújtó szociális ellátásának, a gyermekvédelemnek, az oktatásnak, az oktatáshoz való hozzáférésnek, a gyermekek rendszeres iskolába járásához kötött családi pótlék folyósításának. A párt meggyőződése, hogy a szegénység és a mélyszegénység, az ezzel kapcsolatos társadalmi előítéletek elleni küzdelem, a szegény sorsú családok segítése, a gyermekszegénység mérséklése alapvető fontosságú, komoly szakpolitikai erőfeszítéseket igénylő feladata a társadalomnak. Olyan kihívás, amelyet rasszista felhangú populizmussal nem lehet megoldani. Ezért felszólítják az MSZP-t, hogy hagyjon fel a szegény- és romaellenes hangulatkeltéssel, és tegyen inkább tárgyszerű szakpolitikai javaslatokat a problémák megoldására.
(MNO)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.