Kövér a mintegy 300 ember előtt tartott beszédében kifejtette: a hozzá nem értés egy régi történet, a most hatalmon lévők „egy neobolsevista banda”, a bolsevizmus létrejötte óta soha az életben nem tudtak még tisztességesen egy országban sem kormányozni, hogy „nyomort ne idézzenek elő” – tette hozzá. Úgy fogalmazott, a kapzsiságot, a pénzéhséget nem kell bemutatni, kormányzásuk, tevékenységük „bűzlik a korrupciótól”, elég csak a BKV-ra gondolni. Mint mondta, a hataloméhséget is megmutatták, a demokrácia keretei között még saját szavazóikat is megtévesztették, hogy 2006-ban választást nyerjenek.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.