Hihetetlen: tíz évig vártak egy mentőautóra, az is rozsdásodik + Videó

270 ezer kilométert futott, használt defibrillátorral felszerelt esetkocsit adott át ünnepélyesen az egészségügyi miniszter Pannonhalmán. A Győr melletti kisvárosban 10 éve várnak egy korszerűen felszerelt rohammentőre.

MNO
2010. 03. 08. 17:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mazsorettekkel és szalagátvágással ünnepelte Pannonhalma, hogy évtizedes várakozás után kapott egy használt mentőautót. A 270 ezer kilométert futott esetkocsi a szomszédból érkezett, a győri mentők tartalékkocsija volt. Helyenként már rozsdásodik, az újraélesztő készülék pedig használt benne. „Pillanatnyilag erre van lehetősége a mentőszolgálatnak, az államnak, ezt tudja nyújtani. Nyilvánvalóan amint bővül az eszközpark, a kocsiállomány, új autó is kerül ide” – mondta Puskás Tivadar, az Országos Mentőszolgálat regionális orvos-igazgatója.

Az egészségügyi miniszter a mentőszolgálat korszerűsítésére garanciát lát a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 11 milliárd forintos pályázatában, és abban a szintén uniós forrásból származó 4 milliárd forintban, amelyből a mentésirányítási rendszert újítanák meg. „Akkor, amikor 2002–2003 körül az Országos Mentőszolgálat miniszteri biztosa voltam, akkor a gépkocsiknak az átlagéletkora 10 év felett volt, és az átlagos futásteljesítményük 500 ezer kilométer felett volt. Sikerült az elmúlt években körülbelül 550 új mentőautót beszerezni, így a mentőautók átlagéletkora 5 év alá csökkent” – közölte az MSZP-s egészségügyi miniszter, Székely Tamás.

Kérdéses üzembiztonság

A kistérséghez tartozó települések polgármesterei megkérdőjelezik a használt mentőautó üzembiztonságát. Az uniós ajánlásokban szereplő 15 perces szintidő egyébként az esetkocsi beállításával se teljesül maradéktalanul.

„Ez nem végleges megoldás, mert például Fenyőfőre biztosan nem ér ki. A jelen útállapotok mellett Fenyőfőt még Bakonyszentlászlóról is 10-15 perc elérni. Tudomásom szerint ígéret van egy veszprémvarsányi mentő elhelyezésére” – nyilatkozta Sebestyén Vince, Bakonyszentlászló független polgármestere. A pannonhalmi esetkocsi az átadási ünnepség végét se tudta megvárni: infarktusos beteghez riasztották egy szomszéd településre.

(hírTV)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.