A szocialista politikus szerdán Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta: módosító indítványokat nyújtottak be a büdzséhez, hogy folytatódjon az aluljárók felújításának programja, emellett ötven aluljáróőr munkába állítását tervezik. Hozzátette: egymilliárd forint értékben javítanák a közparkok állapotát, és ugyancsak egymilliárd forintot fordítanának a kórházak gép- és műszerparkjának cseréjére.
Steiner Pál, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője elmondta: amennyiben a főpolgármester és az SZDSZ-frakció nem támogatja módosító indítványaikat, akkor nem szavazzák meg a költségvetést, de a politikai egyeztetések alapján ez csak elméleti felvetés.
(MTI)