
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) jelenlegi és Horváth Csaba (MSZP) korábbi főpolgármester-helyettest szerda délután hallgatja meg a BKV-nál történt szabálytalanságok kivizsgálására alakult fővárosi közgyűlési bizottság – közölte György István (Fidesz) bizottsági elnök kedden.
„Az Index birtokába került menlevél szövegezése homályos, így általában minden városházi ügy belefért az előzetesben ülő tanácsadó tevékenységi körébe” – olvasható a hírportálon kedden közölt cikkben. Az Index szerint a volt tanácsadónak „a főpolgármester által érzékeltetettnél jóval szélesebb körű befolyása volt a városházi ügyekre”. A 2007 februárjában kiadott, Ikvai-Szabó Imre által aláírt megbízás lényegében minden fontosabb önkormányzati területen beleszólást engedett a Főpolgármesteri Hivatal kormányzati koordinációs irodájának vagy Mesterházy Ernőnek.
Ikvai-Szabó „menlevele” felkérte Mesterházyt, hogy a „Fővárosi Önkormányzat gazdasági társaságaival kapcsolatos tanácsadói tevékenységével álljon rendelkezésére”, valamint hogy „nyújtson segítséget egyes stratégiai kérdésekben, döntések előkészítésében”. A levél tételesen fel is sorolta, hogy a főpolgármester-helyettes szerint mi számít a stratégiai kérdések közé: „privatizált gazdasági társaságok ügyei, üzleti tervek és beszámolók előzetes véleményezése, személyi kérdések, kiemelt beruházások, illetve a kormányzati egyeztetéseket igénylő ügyek” – olvasható a hírportálon.
Az Index emlékeztetett arra, hogy Demszky Gábor főpolgármester a BKV ügyeit vizsgáló fővárosi eseti bizottság előtt arról beszélt: Mesterházy Ernő tanácsadóként szabályos megbízással rendelkezett, ingyen dolgozott a városházán, kormányzati koordinációs feladatai voltak. Ikvai-Szabó Imrét a tervek szerint szerda délután ismét meghallgatja a Fővárosi Közgyűlés a BKV ügyeit vizsgáló eseti bizottsága.
Mesterházy Ernő a rendőrség gyanúja szerint rábírta a BKV vezetőit arra, hogy vagyonkezelési kötelezettségüket megszegve indokolatlan és szükségtelen szolgáltatások igénybevételére szerződéseket kössenek. A volt tanácsadó előzetes letartóztatását március elején hosszabbította meg a bíróság három hónappal.
Demszky hozta nyilvánosságra a levelet?
Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester hozta nyilvánosságra Mesterházy Ernő megbízólevelét, ami döntés-előkészítői szerepkörére vonatkozott, nem pedig az Index – közölte a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája kedden az MTI-vel. A hivatal azután adott ki közleményt, hogy az Index aznap azt írta: Mesterházy Ernő, a főpolgármester volt politikai tanácsadója Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettesi felhatalmazásával beleszólhatott a fővárosi cégek üzleti és személyi döntéseibe.
(MTI, MNO)
Rendhagyó árverés – melltartók és bugyik milliós tételben a NAV kínálatában
Pottyondy Edina Gyurcsány lelépése miatt kifecsegte Magyar Péter titkát
Rossz hírt kapott a Dárdai család, nagy veszély fenyeget Berlinben
Kemény üzenetet küldtek az amerikaiak a románoknak
A Nagy Duett: Hatalmas titokról rántotta le a leplet Szabó Zsófi
Óriási a baj a Barcelonánál, komoly problémák vannak az új stadion építésével
Az fájhat igazán Bognár Györgynek, amit Robbie Keane mondott
Premier League: kikapott a Man. United és a Spurs, „becsületpontot” szerzett a Leicester City
Üldözik a kereszténységet Ukrajnában, állítja Tucker Carlson
A Fradi edzője elvesztette az öltőzöt, aminek súlyosak a következményei
Le Pen: Orbán Viktort is megpróbálja félretenni az EU
Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.