Braun nemcsak Gyurcsány bizalmasa volt, hanem 2003-tól a Miniszterelnöki Hivatalban Medgyessy Péter kormányfősége alatt kommunikációs helyettes államtitkárrá nevezték ki, sőt, korábban a Szabad Demokraták Szövetsége kabinetfőnöki pozícióját is betöltötte.
Lapunk kérdésére, miszerint milyen alapon választották ki a tanácsadót, a sajtóosztály közölte: „az MNB mindenkori munkavállalóit szakmai tapasztalatuk és rátermettségük alapján választja ki”. Szerettük volna megtudni, hogy Gyurcsány Ferenc egykori stratégiai tanácsadója milyen okból kifolyólag került az MNB-hez, hogy szerződése meddig szól, hogy miért van szükség a tanácsaira, és milyen javadalmazást kap az adófizetők pénzéből, az ezekre a kérdésekre adandó válaszok azonban a jegybank sajtóosztályának közlése szerint személyes titoknak minősülnek, így erről nem tudtak információt kiadni.
Braun tanácsadói tevékenysége szakértők szerint abból a szempontból aggályokat vethet fel, hogy a jegybank működésének politikailag függetlennek kell lennie. Mint arról korábban már beszámoltunk, február elsejével Braun feleségét, Rozgonyi Krisztinát a Nemzeti Hírközlési Hatóság tanácsának elnökévé nevezte ki a miniszterelnök. Rozgonyi kinevezése 2013 végéig szól. A Fidesz etikátlannak és a következő kormány mozgástere szűkítésének tartotta a kinevezést, és szakértők szerint is szerencsésebb lett volna, ha az új elnököt már az új kormányfő nevezi ki.
Szabó Anna