Kétségbeesett és nevetséges az MSZP „vagdalkozása”

A Fidesz szerint kétségbeesett és nevetséges az MSZP „vagdalkozása” Orbán Viktornak és Tarlós Istvánnak egy zuglói zeneiskolában tett keddi látogatásával kapcsolatban.

MNO
2010. 03. 24. 17:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nyakó István, az MSZP szóvivője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője ott kampányol, ahol nem kellene, és azokat agitálja, akiket nem szabadna. Mint fogalmazott, jogi szempontból lehetőség van arra, hogy abban a zuglói zeneiskolában, ahol a két fideszes politikus járt, tanítási idő után pártrendezvényt tartsanak, de ez etikai szempontból „több, mint durva”.

Erre reagálva Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője közleményében azt írta: kétségbeesett és nevetséges Nyakó István „vagdalkozása”. „A Gyurcsány-korszak tönkretette a magyar fiatalokat, a nemzeti ügyek kormánya azonban nem ellenségként, hanem a jövő erőforrásaként fog tekinteni a magyar fiatalokra és a családokra” – hangsúlyozta.

Orbán Viktor a szavazáson való részvételre buzdította a fiatalokat kedden egy budapesti zeneiskolában, ahová Tarlós Istvánnal érkezett. A pártelnök azt tanácsolta a fiataloknak: tekintsenek úgy az áprilisi parlamenti választásra, mint egy népszavazásra a jövőről.

(MNO, MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.