Kubatov: Ezer programmal izzítjuk be a választási küzdelmet

A tervek szerint halad a Fidesz kampánya – mondta az egyik televízióban Kubatov Gábor. A Fidesz pártigazgatója szerint márciusban „ezer programmal izzítják be” a választási küzdelmet.

MNO
2010. 03. 10. 10:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az összegyűjtött kétmillió kopogtatócédulának közel tíz százalékát hozták be az emberek a Fidesz-irodákba, a többit személyes találkozások során vették át az aktivisták, ez tudatos stratégiánk volt – nyilatkozta a Duna Televízió reggeli adásában a Fidesz választási kampányáról Kubatov Gábor pártigazgató. Sok év alatt építették ki azt a szervezetet, amely ekkora mozgósítóerővel bír – mondta.

Kubatov lényegében megismételte Semjén Zsolt KDNP-pártelnök Duna Televízióban tett keddi esti kijelentését, miszerint nem a Fidesz „vitte el” a kis pártok elől a kopogtatócédulákat, ahogy utóbbiak rendre állítják. „Nyolcmillió kopogtatócédula került az emberekhez, mi ebből elvittünk kétmilliót. Be kell tudni kopogtatni az emberekhez” – érvelt a fideszes politikus. Kijelentette: a valódi kampányt március 15-e után indítják. A kampány utolsó három hetében jelennek majd meg intenzíven a televíziókban, a közterületeken. Addig pedig – március hónapban – ezer rendezvénye lesz a kormányra készülő ellenzéki pártnak országszerte.

A szocialista politikusok bírálatát, miszerint a Fidesz másra sem utazik, mint hogy megpróbálja botrányokba keverni az MSZP-t, s közben nem szól a saját programjáról, Kubatov egy kérdéssel utasította vissza: „Lendvai Ildikó szocialista pártelnök ezt komolyan gondolja? Ezt a kampányt az élet írja, párttársait börtönbe viszik, rabláncon vezetik”. Hozzátette: az elmúlt években az MSZP elvesztette baloldaliságát, azokat az értékeket, melyeket évtizedeken át a zászlajára tűzött a magyar baloldal, a társadalmi és szociális igazságosság védelmét, a kisemberek védelmét. „Olyan pártstruktúrát építettek ki, amelynek élére milliárdosokat tettek, olyanokat, mint Gyurcsány Ferenc” – érvelt véleménye mellett a fideszes pártigazgató. Megerősítette: programjuk fő pillére egymillió új munkahely létrehozása, ennek kell mindent alárendelni.

(dunatv.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.