
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
Egy házaspárról és két gyermekükről van szó; egy őket látogatni induló rokonuk talált rá a négy halottra este hét óra körül – mondta Kocsis Tünde alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. A Kisalföld.hu úgy tudja, egy 37 éves nőt és 36 éves férjét, valamint három- és hatéves lánygyermekeiket gyilkolták meg. (Más források szerint 5 és egy 8 évesek voltak a gyerekek.)
A hírTV-nek a helyszíntől 300 méterre tartózkodó tudósítója este fél 10-kor arról számolt be, hogy a rendőrség teljesen lezárta a gyilkosság helyszínére vezető utat. Információk szerint egyébként este 7-kor érkezett a bejelentés a szörnyűségről. A rendőrség szerint „brutális kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságról” lehet beszélni.
A hatóságok azt is megerősítették, hogy egy apáról, anyáról és két gyermekükről van szó, de az ügyben senki nem nyilatkozik, az első érdemi információkra órákat kellett még várni késő este.
Este 9-kor érkezett egyébként a helyszínre a megyei rendőrfőkapitány és a szóvivő. A lezárt területen kívül tartózkodó tényői polgármester a találgatásokkal kapcsolatban annyit a hírTV-nek elárult, hogy valószínűleg nem romák voltak, valamint hogy leszámolás állhat a négyesgyilkosság hátterében.
A család egyik ismerője az MTI-nek a helyszínen azt mondta: a meggyilkoltak rendezett életet éltek, mindkét szülő mérnökként dolgozott.
A rendőrség egyelőre hallgat
Keddre ígért tájékoztatást a tényői négyes gyilkosság tetthelyéről hétfőn késő este, fél tizenegy körül távozó Szabadfi Árpád Győr-Moson-Sopron megyei rendőrfőkapitány – írja a Kisalföld.hu. Az autója lehúzott ablakán át válaszoló rendőri vezető az újságírók egyetlen kérdésére sem felelt érdemben.
Rendhagyó árverés – melltartók és bugyik milliós tételben a NAV kínálatában
Pottyondy Edina Gyurcsány lelépése miatt kifecsegte Magyar Péter titkát
Rossz hírt kapott a Dárdai család, nagy veszély fenyeget Berlinben
Kemény üzenetet küldtek az amerikaiak a románoknak
A Nagy Duett: Hatalmas titokról rántotta le a leplet Szabó Zsófi
Óriási a baj a Barcelonánál, komoly problémák vannak az új stadion építésével
Az fájhat igazán Bognár Györgynek, amit Robbie Keane mondott
Premier League: kikapott a Man. United és a Spurs, „becsületpontot” szerzett a Leicester City
Üldözik a kereszténységet Ukrajnában, állítja Tucker Carlson
A Fradi edzője elvesztette az öltőzöt, aminek súlyosak a következményei
Le Pen: Orbán Viktort is megpróbálja félretenni az EU
Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.