Navracsics: A Fidesz az egyetlen kormányzóképes erő + Videó

Navracsics Tibor szerint a március 15-i nagygyűlések alapján bebizonyosodott, hogy egyetlen pártnak van mondanivalója Magyarország jövőjéről, ez pedig a Fidesz. • Kampányüzemmódba kapcsolt az Új Demokrácia Központ • Orbán: Csak a Fidesz képes megszervezni és végrehajtani a változást + Videó + Képriport

MNO
2010. 03. 16. 12:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ellenzéki párt frakcióvezetője a Fidesz keddi elnökségi ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a Fidesz, az MSZP és a Jobbik hétfői ünnepi rendezvénye alapján az a kép rajzolódik ki – amit egyébként a közvélemény-kutatási adatok is sugallnak –, hogy ma a Fidesz az egyetlen kormányzóképes erő.

Navracsics úgy fogalmazott, hogy az MSZP és a Jobbik nagygyűlésén a mondanivaló jobbára a Fidesz gyalázásában merült ki. Jövőképet csak a Fidesz megemlékezésén, kampánynyitóján lehetett hallani – tette hozzá.

Navracsics közölte: a Fideszen kívül ma két párt létezik mint kihívó. Az egyik a törvény fölé helyezi magát, és úgy gondolja, politikusai bármit megtehetnek, a közjóval, a választók bizalmával bármikor visszaélhetnek; a másik „szélsőséges párt” pedig a törvényen kívülre helyezi magát, és úgy véli, erőszakos megoldásokkal úrrá lehet lenni a társadalom minden problémáján – fejtette ki.

Magyarországnak változásra, rendre, tiszta lapra és tiszta viszonyokra van szüksége: új fejezetet kell nyitni az ország politikai életében – hangsúlyozta. Fel kell számolni a korrupciót, meg kell erősíteni a közrendet, meg kell teremteni a gazdasági növekedés jogi és rendvédelmi alapjait is, azaz egy kiszámítható, takarékos államra és közigazgatásra, valamint egy anyagilag is stabil helyzetben lévő rendőrségre van szükség – sorolta. „Ezt az új fejezetet csak akkor nyithatjuk meg (...), ha egy, a nemzeti ügyek mentén politizáló kormánya lesz az országnak”; egy olyan kabinet, amelyik nem az ideológiai különbségeket keresi, hanem a közös nevezőket – összegezte Navracsics.



A Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának vezetője budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre közölte: pártja elnökségének keddi ülésén a kampánymenetrend is szóba került. Arra a felvetésre, hogy egyes hírek szerint Orbán Viktor – a korábbiaktól eltérően – nem indul országjárásra, Navracsics úgy reagált: nem tud arról, hogy a pártelnök ne indulna országjárásra. A Fidesz elnökének ezen a héten is számos programja lesz országon belül és kívül egyaránt – jegyezte meg. Arra az újságírói felvetésre, hogy Orbán Viktor korábban úgy nyilatkozott, március 15-ig eldöntik, lesz-e miniszterelnök-jelölti vita, a frakcióvezető közölte: „nem látjuk, hogy ki lenne a vitában résztvevő másik fél”.

Arra, hogy tehát a jelen állás szerint nem lesz kormányfőjelölti vita, azt a választ adta: erről nem született döntés. A több résztvevős vita lehetőségével kapcsolatban Navracsics Tibor azt vetette fel: kérdés, hogy van-e értelme egy olyan vitának, ahol olyan pártok is részt vesznek, amelyek vagy nem képesek, vagy csak nagy nehézségek árán tudják összegyűjteni a választási induláshoz szükséges ajánlószelvényeket. A két forduló közötti vita lehetőségéről pedig majd akkor érdemes beszélni, ha „tisztul a kép” – mondta ugyancsak kérdésre válaszolva.

A Fidesz sajtóosztálya közölte, hogy a választási kampány megkezdésével, keddtől kampány-üzemmódban folytatja munkáját a párt Új Demokrácia Központja, melynek vezetője Kontrát Károly országgyűlési képviselő. A központ az országgyűlési választásokkal kapcsolatos információkkal, tanácsokkal, felvilágosítással és szükség esetén jogvédelemmel áll az emberek rendelkezésre – írták a közleményben.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.