A Fidesz választási programját pénteken fogadta el a párt választmánya. Ebben Orbán gyakorlatilag megerősíti és felidézi a február 5-i országértékelő beszédében elhangzottakat, amikor meghirdette a nemzeti ügyek politikáját. A program is ezt a címet viseli. Orbán a dokumentumban úgy vélekedik, a változás iránti egységes akarat teheti végre erőssé Magyarországot, és képessé arra, hogy egyszer s mindenkorra túllépjen az elmúlt nyolc év kudarcain. „Lezárhatunk egy korszakot, amelynek csalódásai abból fakadtak, hogy a kormányzati politikát egyre inkább magáncélok és üzleti érdekek határozták meg” – írja, példaként említve a BKV-nál történt visszaéléseket, a sukorói földügyletet, illetve a költségvetési adatok „rendszeres meghamisítását”. Ezek szerinte aláásták Magyarország nemzetközi tekintélyét.
Hangsúlyozza, a jövőben a politikának magáncélok és magánérdekek helyett közös célokat és érdekeket kell szolgálnia: olyan kormányra és kormányzásra van szükség, amely ismét az emberek és a mindennapi élet problémái felé fordul, és olyan politika kell, amely a mindenki számára fontos közös értékeket építi, fejleszti, elérhetővé teszi. A munka és az otthon mellett kiemeli a család, az egészség és a rend értékét. Orbán véleménye szerint a politika akkor találhat vissza a mindennapi élethez és az emberekhez, „ha a mindannyiunkat összekapcsoló értékeket: a munkát, az otthont, a családot, az egészséget és a rendet helyezzük a középpontjába”. Magyarország akkor tudja összeszedni az erejét – folytatja –, akkor tud kilábalni a válságból, és megindulni egy sikeresebb jövő felé, ha lesznek nemzeti ügyei, amelyekért az emberek együtt tudnak küzdeni, amelyekkel mindenki, de legalábbis a nagy többség azonosulni tud. Ezért a politikának és a kormányzásnak a jövőben mindig azokat a nemzeti ügyeket kell képviselnie, amelyek minden magyar, de legalábbis a nagy többség számára fontosak; Magyarország következő kormányának tehát a nemzeti ügyek kormányának kell lennie – szögezi le a Fidesz elnöke.
A nemzeti ügyek közé – amelyeket a választási program öt külön fejezetben tárgyal – a gazdaság talpra állítása, a rend, valamint a szociális biztonság megteremtése, az egészségügy megmentése és a demokratikus normák helyreállítása tartozik. A pártelnök kitér arra is, hogy a nemzeti ügyek kormányának fontos feladata lesz megújítani szövetségét a Nyugattal, erősebb kapcsolatokat teremteni Amerikával, és új alapokra helyezni viszonyát a keleti országokkal is, s Magyarországot meghatározó szereplővé tenni egy közép-európai együttműködésben. Szerinte olyan kormány kell, amely képes ösztönözni a nemzetközi befektetéseket azzal, hogy bebizonyítja: „komolyan vesszük a munkahelyteremtést, és lehetővé tesszük, hogy a vállalkozók befektessenek, gyarapodjanak nálunk”. „Én hiszem, hogy képesek leszünk közös értékeinket a nemzeti ügyek politikáját megvalósító, erős kormányzással érvényesíteni, és akkor Magyarországot ismét tisztelni fogja a világ” – zárja Orbán.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.