Orbán Viktor a legkedveltebb kormányfőjelölt, népszerűségének mértéke és megítélésének szerkezete hónapok óta változatlan. Egyben tartja a Fidesz-tábort, szinte maradéktalan rokonszenv övezi (82 pont) ebben a körben. A többi politikai csoportban viszont inkább elutasítják, ezért pluszszavazatokat gyűjtenie nehéz lesz, de két közegben elképzelhető. Valamennyi hatása lehet a jobbikosokra, közöttük ugyanis minden ötödik szimpatizál Orbánnal. A pártpreferenciájukban bizonytalanok körében 14 százaléknyian rokonszenveznek a Fidesz elnökével.
Érdekes módon ott Mesterházy Attilát is ugyanennyien értékelik kedvezően. Kettejük vonzása erősebb a bizonytalanokra, mint a többi kormányfőjelölté: Bokros Lajost hét-, Vona Gábort háromszázaléknyian kedvelik. Figyelembe véve a pártok között hezitáló választók nagyságrendjét és a jelöltek vonzerejét, Orbánnak és Mesterházynak nagyjából 150-200 ezer bizonytalan választóra lehet aktivizáló hatása, míg Bokros körülbelül ennek a felét, Vona a negyedét mozgósíthatja.
A listán először szereplő Morvai Krisztina a választókorú népesség háromnegyede számára ismert politikus. Népszerűségi mutatója ugyan inkább a vele kapcsolatos ellenérzésekről tanúskodik (a százfokú skálán 32 pont), de a jelenlegi mezőnyben ezzel is a hatodik helyet foglalja el.
A népszerűségi lista legvégén Gyurcsány Ferenc, Retkes Attila, Demszky Gábor és Kóka János kullognak.
(nol.hu)