A bizottsági ülésre – amelyet a kormány kezdeményezett – öt MSZP-s és egy független képviselő ment el, a Fidesz és a KDNP politikusai nem voltak jelen, ahogy ezt egy korábbi sajtótájékoztatón előre jelezték.
Kökény Mihály, a bizottság szocialista elnöke elöljáróban közölte: Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa nem egy alkalommal szorgalmazta a közbeszerzési eljárás mielőbbi elindítását, így érthetetlen és megdöbbentő, hogy a Fidesz–KDNP képviselői a közbeszerzési kiírás kapcsán „mutyival és lopással” vádolták meg a kormányt.
Pesti Imre (Fidesz) szombaton sajtótájékoztatón azt mondta, egy oltóanyag-beszerzéssel kapcsolatos közbeszerzés terve azt mutatja: a kormányzás végeztével úgy tűnik, „felgyorsul a lopás”. A politikus szerint a kormány ez alatt az ötéves ciklus alatt mintegy 40 milliárd forintot akar elkölteni, holott semmi sem sürgeti, hogy a közbeszerzést még a választások előtt elindítsa és győztest hirdessen. Hozzátette azt is, hogy „sebtében készült el az egészségügyi bizottság összehívásának az anyaga”, s emiatt abban nagyon sok pontatlan adat szerepel.
Székely Tamás a bizottság ülésén elmondta: a korábbi ötéves szerződések az év végén lejárnak, így ahhoz, hogy a következő öt évre legyen oltóanyag Magyarországon, ki kell írni a közbeszerzési eljárást, arról azonban már a következő kormány fog dönteni, akár vissza is vonhatja a kiírást. Hozzátette: amennyiben júniusban kiírják az európai uniós közbeszerzést, csak abban az esetben biztosított a jövő évi oltóanyag-ellátás, ha a közbeszerzés „csont nélkül” végigmegy, vagyis senki nem fordul a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz, és a gyártók is tartják a 90 napos szállítási határidőket.
Csáky András volt MDF-es, most független képviselőnek arra a kérdésére, miért nem a „szokásos” ülésezési rendben tárgyalta a bizottság a közbeszerzési eljárást, Székely Tamás azt válaszolta: most készültek el az előterjesztéssel. Kökény Mihály hozzátette, hogy az életkorhoz kötött kötelező védőoltások beszerzése soha nem szerepelt bizottsági napirendként, hiszen az kormányzati hatáskör, a beszerzésről és a kiírásról nem a bizottságnak kell döntenie.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.