Szabó József, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság szóvivője elmondta: a vádirat ismertetésekor valamennyi vádlottnak és jogi képviselőjének jelen kell lennie, ezért ennyi embert nem tudtak volna elhelyezni a bírósági épületben. Hozzátette: a tárgyalás szerdán és csütörtökön is folytatódik.
Friedmanszky Zoltán, a Miskolci Nyomozó Ügyészség vezető ügyésze korábban beszámolt arról, hogy a vádlottak között vannak – egyebek mellett – pénzintézeti alkalmazottak, a szerencsi önkormányzat építésügyi osztályának volt vezetője, ügyvédek, a házakat tervező építészmérnökök, építtetők és építési vállalkozók is.
Az ügy nyomozati anyaga 24 ezer oldal, a vádirat 464 oldalas. Ez utóbbit nyomdában sokszorosították, mert a fénymásolók nem bírták volna a munkát. Közölte: a 2005–2007-es időszakra tehető, szocpolcsalásokként „elhíresült” ügynek 202 vádlottja van. A nyomozást 2007 elején kezdte meg a szerencsi rendőrkapitányság, ám amikor kiderült, hogy a szerencsi építésügyi osztály vezetője is szerepel a bűnesetben, a Miskolci Nyomozó Ügyészség vette át a vizsgálatot, és a vádiratot is ez a hatóság nyújtotta be a Borsod megyei bírósághoz – tette hozzá.
Mint mondta, valamennyi vádlottat vesztegetéssel, csalással, közokirat-hamisítással vagy hivatali visszaéléssel vádolják. A jogtalanul felvett szociálpolitikai támogatások összege körülbelül 450 millió forintra tehető, ennyivel károsították meg az államot úgy, hogy olyan családokat kerestek meg, amelyek jogosultak voltak a szocpol felvételére.
Kitöltötték a nevükben az igénylőlapokat, elintézték, hogy a bank elfogadja a kérelmet. Taktakenézen, Monokon, Prügyön, Mezőzomboron, Tiszalúcon és Megyaszón több olyan társasházat építettek fel – összességében 43-at –, amelyek lakhatatlanok voltak. Társasházanként 2-4 lakásról van szó, ezek között volt olyan, amelyik csak négy falból és a tetőből állt. Amelyik felépült, az is életveszélyes vagy lakhatatlan állapotban, víz és áram nélkül van – mondta. Hozzátette: az építési hatóság azonban megadta az engedélyt ezekre az épületekre.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.