„Új alapokra kell helyezni a szociálpolitikát”

A járóbeteg-szakellátás megerősítését és a patikaalapítás újraszabályozását tekinti egyik fő célkitűzésének az egészségügy területén a Fidesz pénteken nyilvánosságra hozott választási programjában; a Nemzeti ügyek politikája címet viselő dokumentum szerint a szociálpolitika területén a családpolitikát kiterjedt védelmi rendszerré kell szélesíteni. A Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője által jegyzett szociálpolitikai rész rögzíti: új alapokra kell helyezni a szociálpolitikát; közös alapérték a szociális biztonság, az esélyek kiegyenlítése és az egymás iránti megbecsülés és elköteleződés (szolidaritást).

MNO
2010. 03. 12. 18:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egészségügyről szóló fejezetet Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa jegyzi, aki arról ír, hogy az új kormányzatnak elsődleges feladata lesz a rendezetlen viszonyok felszámolása, valamint a kiszámíthatóság megteremtése az egészségügyi ellátás struktúrájában. Egyértelműen meg kell határozni a különböző ellátási szinteket – emeli ki. Az alapellátással kapcsolatban hangsúlyozza: az új kormánynak fel kell vállalnia, hogy javítja a családorvosi praxisok finanszírozását, és megőrzi annak reálértékét. A képviselő meglátása szerint stratégiai szerepet kell adni a járóbeteg-szakellátásnak, az ugyanis teret ad az egynapos beavatkozásoknak, valamint tehermentesíti a kórházi ellátást. Mindez a várólisták hosszának csökkentéséhez is hozzájárul szerinte. A fekvőbeteg-ellátásról szólva rámutat arra, hogy a kórházak felhalmozott adósságállományának rendezése az ellátás biztonságának megőrzéséhez elengedhetetlen. A kórházak privatizációját a Fidesz nem támogatja, a kórházaknak közösségi tulajdonban kell maradniuk – jelenti ki.

Pesti Imre szerint biztosítani kell azt is, hogy a mentőautók az ország valamennyi pontját 15 percen belül elérjék, a mentőszolgálat eszközállományának cseréjét pedig haladéktalanul el kell kezdeni. Emlékeztetet: ma GDP-arányosan egy százalékkal, mintegy 300 milliárd forinttal kevesebb jut Magyarországon egészségügyre, mint a szomszéd országokban. A Fidesz célja, hogy a következő kormányzati ciklus során ez az arány javuljon. A Fidesz elkötelezett a szolidaritási elvű, nemzeti kockázatközösségen alapuló, egységes biztosítási rendszer fenntartásában.

A szakpolitikus szerint a mostani kormányzat gyógyszer-gazdaságossági törvénye rontott a gyógyszerellátás biztonságán, a patikaalapítás liberalizációjának eredményeként pedig közel 600 kispatika ment csődbe, ezért a törvény újragondolása, valamint a patikaalapítás újraszabályozása elengedhetetlen. A Fidesznek célja az ÁNTSZ korábbi feladatainak visszaállítása, hatósági jogosítványainak megerősítése, valamint a kamarák szerepének újragondolása. Kiemelt célnak tekintik a lakosság egészségi állapotának javítását és a területi különbségek csökkentését. Pesti Imre felhívja a figyelmet arra is, hogy több orvosra és több nővérre van szükség. El kell érni, hogy a külföldre távozó magyar orvosok és szakdolgozók hazatérjenek, a külföldre készülők pedig Magyarországon maradjanak, ehhez pedig életpályamodell kidolgozása szükséges. Hozzáfűzi, hogy a rezidensképzés egészét is újra kell gondolni.

Közös alapérték a szociális biztonság

A Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője által jegyzett szociálpolitikai rész rögzíti: új alapokra kell helyezni a szociálpolitikát; közös alapérték a szociális biztonság, az esélyek kiegyenlítése és az egymás iránti megbecsülés és elköteleződés (szolidaritást). Ezek anyagi hátterét a jól működő gazdaság, a foglalkoztatás és a kiemelt alapértékek mentén kialakított támogatási rendszer adja. Kiemelt terület a családok erősítése, a gyermekvállalás támogatása; az idősek tisztelete, megbecsülése, biztonsága; a fogyatékossággal élők helyzete; szociális, gyermekvédelmi-gyermekjóléti szolgáltatások; a cigányság körülményei, társadalmi beilleszkedése; a nyomor enyhítése; otthonteremtés, lakhatás; a jövő építése.

A társadalompolitika alapja a család. Mint írja, túl kell lépni azon „a szűk látókörű szemléleten”, amely kizárólag a magánszférába tereli a családok és ezen belül a gyermekvállalás ügyét. A családpolitikát kiterjedt védelmi rendszerré kell szélesíteni: ez családbarát környezet kialakítását, az otthonteremtés feltételeinek megteremtését, család- és munkahelyprogramokat, a gyermekek napközbeni ellátásának biztosítását, szolidaritáson alapuló családsegítő és mentális szolgáltatásokat, esélynövelő iskolarendszer kialakítását, a családok hatékonyabb védelmét és összetartozását segítő közösségi, civil kezdeményezések támogatását jelenti. A nyugdíjasokat érintő kérdésekről Soltész Miklós úgy véli: nemcsak a nyugdíjas-társadalom szerzett jogokra épülő nyugellátásának védelmére, a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzésére van szükség, hanem olyan komplex szolgáltató rendszerre, amely ennek a társadalmi rétegnek a megbecsülését és biztonságát hivatott megteremteni. Hangsúlyozza, nem engedik, hogy az állami nyugdíjak mellett szolgáltatást biztosító magánnyugdíj-pénztári rendszer megtakarításai veszélybe kerüljenek.

Megújítandónak tartják a fogyatékosságügyi politikát is, míg a cigányság problémáit nemzeti ügyként, és nem pusztán szegénypolitikaként kezelnék. A szegénység és a cigányság kérdésének összefűzése legfeljebb a szélsőséges vélemények térnyeréséhez vezethet – közölte a politikus, aki szerint kiutat a jelenlegi nyomor kezelésének és a jövő építésének együttes megvalósítása jelent. A nyomort a további leszakadás megakadályozásával, a banki és közüzemi tartozásokat felhalmozók lakhatásának biztosításával enyhítenék. A legmélyebb szegénységben élőkkel kapcsolatban azt írja: nincs értelme fenntartani a feneketlen vödörbe öntött pénzek mai gyakorlatát – munkára ösztönző támogatásokkal, a telepek, putrik, gettók átalakításával, a kriminalizálódás megfékezésével, a kilátástalan szegénység újratermelődésének megakadályozásával kell jövőképet kínálni.

Az ifjúsággal kapcsolatban rögzíti: a sport az egészséges lelki és testi fejlődést, valamint a közösség életre nevelést biztosítja; az otthonteremtés pedig a jövőtervezést és a családalapítást szolgálja.

(mti)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.