Mint mondta, a Mazsihisz arra kéri egyházközségi tagjait, hogy „éljenek állampolgári jogukkal és kötelességükkel” és menjenek el szavazni az áprilisi országgyűlési választáson. Azt, hogy melyik pártra adják voksukat – jegyezte meg –, a lelkiismeretükre bízzák. Az MTI kérdésére válaszolva úgy fogalmazott, a Mazsihisz eddig sem adott semmiféle instrukciót az izraelita felekezetűeknek, ez az idei választáson sem lesz másként. Hangsúlyozta, hogy a Mazsihisz a négy történelmi egyház egyikeként vallási és érdekvédelmi kérdésekkel foglalkozik, nem politikával.
Múlt csütörtökön a parlamenti választáson való részvételre buzdítottak a történelmi keresztény egyházak: a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház is. Mint akkor az MTI-hez eljuttatott közleményükben írták, négyévente nemcsak lehetősége, de kötelessége is az embereknek, hogy döntésükkel tudatosan befolyásolják az ország életét. A három egyház közös nyilatkozatában azt javasolta, hogy a pártok és jelöltjeik programjában az emberek azokat az elemeket keressék, amelyek „a társadalom alapvető összetartó erőinek – a családnak, a helyi közösségeknek és egész nemzetünknek – életét és fejlődését segítik”.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.