„170 milliárd forintnyi csontváz esett ki a szekrényből” + Videó

A Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság június első hetében hozza nyilvánosságra első részjelentését; erről a bizottság elnöke számolt be pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján. A Miniszterelnökség leendő államtitkára szerint csak a héten 170 milliárd forintnyi „csontváz” esett ki a szekrényből.

MNO
2010. 05. 21. 9:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Varga közölte: a jelentésben elemzést közölnek a gazdaság szerkezetéről, állapotáról, valamint az államháztartás helyzetéről, illetve arról, „milyen csontvázak vannak a szekrényben”, milyen konkrét ügyekkel kell a következő kormánynak foglalkoznia.

A „csontvázak” kapcsán leszögezte: ezek mennyisége „riasztó”, a tényfeltáró bizottság „nem várt segítséget kap” a kormánytól, amikor hétről hétre kerülnek elő a gazdaságot, államháztartást súlyosan éritő ügyek. A konkrét, akár „nyílt színi jogsértésnek” is nevezhető ügyek kapcsán kiemelte a Malév 60 milliárd forintos nem várt követelésállományát, a Vértesi Erőmű 37-40 milliárd forintos követelésállományát, a „munka világát” érintő kiadásoknál tátongó 70 milliárd forintos lyukat.



A Malév kapcsán úgy értékelte: egyértelműen magánérdeket követett a még hivatalban lévő ügyvezető kormány, és 60 milliárd forintos veszteséget okozott az adófizetőnek az eladással, majd az alacsonyabb árú visszavétellel. Leszögezte, nem véletlen, hogy a pénzügyminiszter bejelentette, feljelentést tesz az ügyben. A Vértesi Erőműről a Fidesz alelnöke azt mondta: a hozzávetőleg 37-40 milliárd forintos követelésállományban van kormánygarancia, állami kölcsön és peresített követelés. A 70 milliárd forintos, a munka világát érintő „lyuk” tételei közlése szerint a következők: 50 milliárd forint hiányzik az Út a munkához program finanszírozásából, a Munkaerő-piaci Alapnál 10 milliárd forintos hiány várható a rehabilitációs hozzájárulás felültervezése miatt, a növekvő munkanélküliség pedig azt eredményezi, hogy közel 10 milliárd forintos a hiány a munkanélküliségi ellátásoknál.

Varga leszögezte: a három tétel összesen 170 milliárd forint, csak ezek miatt a 3,8 százalékos tervezett államháztartási hiány helyett 4,5 százalékos lehet az idei hiány. A nyilvánosságra került ügyek kapcsán elmondta még: kozmetikázott, meghamisított, eltitkolt jogsértések kerülnek napvilágra, kifizetetlen számlák, minisztériumi tartozások, kötelezettségvállalások maradnak a következő kormányra. Kérdésre válaszolva azt mondta: a felelősök keresése nem a tényfeltáró bizottság munkája, az elszámoltatás az igazságszolgáltatásra tartozik.

Megismételte, a bizottság június után is folytatja a munkáját augusztus végéig; a részjelentés a május körüli állapotokat tükrözik majd. Arra a felvetésre, miszerint a kormányszóvivő úgy vélekedett, a Fidesz átadás-átvételt szabályozó törvényjavaslata nem elég pontos, azt válaszolt: eddig semmilyen törvény nem szabályozta az átadás-átvételt, ez 20 után most először történik meg. A törvényt lehet majd tovább finomítani – jegyezte meg.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.